A magyar csapatokról szólt a hétvége a BL-ben

Remek formában van mindkét csapatunk a női kézilabda Bajnokok Ligájában.


 
Három forduló után is veretlenek csapataink a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A Győri Audi ETO a BL-címvédő CSM Bukarest otthonába látogatott, és egy szerencsétlen esetnek is köszönhetik, hogy végül győzni tudtak: az első félidőben a védekező feladatait ellátni igyekvő Yvette Broch ráesett az ETO kapusának, Kari Grimsbönek a lábára, az eset után Kiss Éva védte tovább a győriek kapuját, nem is akárhogy!
 
A Győr két teljesen ellentétes félidőt játszott a román fővárosban, hiába jött össze minden az első játékrészben a májusban pont a Győr elleni hetespárbajban BL-t nyerő CSM-nek, Gulldénék a második játékrészben nem tudtak mit kezdeni a Rába-partiak felkeményedő védekezésével, a Mörk-Löke játékos kapcsolattal, illetve a jobbszélen parádézó Bognár-Bódi Bernadettel, így végül a 27-24-es eredménynek a magyar csapat örülhetett.
 
Két sérülésektől tizedelt együttes csapott össze szombat délután Dabason, a HC Leipzig mindössze 11 játékossal érkezett az FTC-Rail Cargo Hungária – ideiglenes – otthonába, melyből három kapus volt, valamint a legnagyobb sztárjuk, Karolina Kudlacz pályára sem lépett, így csak egy cserével volt kénytelen gazdálkodni a fiatal Norman Rentsch, sőt miután a 40. percben Anne Hubinger megkapta harmadik két perces kiállítását, végképp eldőlt a mérkőzés.
 
A Fradi 26-22-es győzelméhez nagyban hozzájárult Szikora Melinda, akinek extra védése bekerült a hétvége öt legszebb hárítása közé, ő maga pedig a 3. kör három legjobb játékosa közé – Eduarda Amorimmal egyetemben. A fővárosiaknál remekül játszott a 21. születésnapját hétfőn ünneplő Lukács Viktória, a fiatal jobbszélső nyolc gólt szerzett, amivel csapata legeredményesebb tagja volt az összecsapáson. A pálya másik széléről is egy remek egyéni teljesítmény jött, és emellett Schatzl Nadine magabiztosan értékesítette a hétmétereseket is.

Ne feledkezzünk meg egyetlen idegenlégiósunkról, Planéta Szimonettáról sem, a fiatal jobbátlövő három gólt szerzett a Buducnost elleni vesztes hazai mérkőzésén, a Thüringer HC jobbátlövője eddig nyolc gólt lőtt a szezonban, amivel már most eredményesebb, mint legutóbbi győri idényében (6 gól)!
 
 
A hétvége csillagai
 
1) Szikora Melinda (FTC) – Habár mi személy szerint inkább Lukács Viktóriát tettük volna be a Fradiból a hétvége három legjobb játékosa közé, a Lipcse ellen a félidőben beállt kapus sem véletlenül kapott helyet az összeállításban. 
2) Eduarda Amorim (Győr) – A brazil balátlövő valami olyan teljesítménnyel rukkolt elő a BL-címvédő ellen, amit legutóbb sérülése előtt láthattunk tőle. Védekezésben ugyan összeszedett két kiállítást, ám támadásban nem tudott hibázni: mind az öt kísérlete gólt eredményezett a Győrnek.
3) Andrea Penezic (Vardar Szkopje) – A 2014/15-ös szezon gólkirálynője 10 gólt rámolt be az Astrahanochka kapujába, ezáltal a győzelem sem maradhatott el a nemrég edzőváltáson átesett Final4-esélyes csapatnak.
 
 
 
A 4. fordulóban megkezdődnek a visszavágók, mindjárt pénteken ismét egymásnak feszül a Győri Audi ETO és a CSM Bukarest, a szombati találkozók közül a két északi csapat párharca, a norvég Larvik és a dán Esbjerg csörtéje tűnik ígéretesnek, a Fradi lipcsei visszavágójára pedig vasárnap este kerül sor.
 
Női kézilabda Bajnokok-Ligája, 4. forduló
„A” csoport
szombat
Metz-Glassverket 16:30
 
vasárnap
Buducnost-Thüringer HC 17:00
 
„B” csoport
szombat
Vardar Szkopje-Astrahanochka 17:30
 
vasárnap
HC Leipzig-FTC-Rail Cargo Hungária 19:00
 
„C” csoport
péntek
Győri Audi ETO-CSM Bukarest 19:00
 
vasárnap
FC Midtjylland- Rosztov-Don 16:15
 
„D” csoport
szombat
Savehof-Krim 16:00
Larvik-Esbjerg 18:30
 

Videók