A Kiel ügyvezetője szerint döntő lesz a szerdai meccs

Szilágyi Viktor szerint ahogy minden meccsen, ezúttal is a jobb védekezés és kapusteljesítmény dönthet.


Szilágyi Viktor, a THW Kiel ügyvezetője szerint döntő lesz a Telekom Veszprém otthonában sorra kerülő szerdai mérkőzésük a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

"Már hét pontot veszítettünk, abból ötöt otthon. Nagy nyomás alatt vagyunk, és ha el akarjuk érni a célunkat, vagyis az első kettőben szeretnénk végezni a csoportunkban, akkor ez egy döntő meccs lesz. Ez lesz az utolsó esélyünk, ha be akarjuk hozni a Veszprémet" - nyilatkozta Szilágyi kedden az M1 aktuális csatornán.

A BL-csoportok első és második helyezettjei közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak. A német együttes korábban egyszer a Nantes-tól, kétszer a Barcelonától kapott ki, a Veszprémmel pedig október 28-án 31-31-es döntetlent játszott.

"Az egyik legjobb meccsünk a Veszprém elleni volt, otthon, de sajnos azon is pontot veszítettünk. Mindkét oldalra eldőlhetett volna a találkozó" - mondta a klubvezető. Hozzátette, mindkét csapat nagyon magas színvonalon tud játszani, bár ezt nem mindig tudta megmutatni ebben a szezonban.

"Ezeken a nagy meccseken, amilyen a szerdai is lesz, nem nagyon számít, mi volt előtte és mi lesz utána. Többször játszottunk egymás ellen a közelmúltban, ezért új dolgokat egyik csapattól sem lehet várni. Szoros mérkőzést és nagy harcot várok, szerintem apróságok döntenek majd"
- magyarázta Szilágyi.

Hozzáfűzte, ahogy minden meccsen, ezúttal is a jobb védekezés és kapusteljesítmény dönthet.

A szerdai rangadó egyik pikantériája, hogy a két együttes kevesebb mint egy hónappal később, december 28-án újra találkozik majd a május végéről elhalasztott kölni négyes döntő első játéknapján.

"Mindegy, mi lesz szerdán, mert az megint egy új szituáció lesz, az a meccs megint 0-0-ról fog kezdődni. Reménykedem, hogy mindkét csapat a legjobb összeállításban játszhat majd" - nyilatkozta Szilágyi Viktor.

A B csoport állása:
1. Barcelona (spanyol) 14 pont/7 mérkőzés
2. Telekom Veszprém 11/7
3. Aalborg HB (dán) 10/8
4. THW Kiel (német) 7/7
5. HBC Nantes (francia) 4/5
6. Motor Zaporizzsja (ukrán) 4/5
7. RK Celje PL (szlovén) 2/7
8. PPD Zagreb (horvát) 0/6

Kép: Frank Molter/picture alliance via Getty Images

Videók