"A kemény védekezés megadta az alaphangot a második félidőben"

A két vezetőedző mellett a győriek román beállója Crina Pintea, valamint a CSZKA Moszkva jobbszélsője, Sara Ristovska értékelte a találkozót.


A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a két edző mellett, a győriek beállója, Crina Pintea valamint Sara Ristovska, a CSZKA Moszkva balszélsője értékelte a mérkőzést. 
 

Florentin Pera a CSZKA Moszkva vezetőedzője: Az első félidőben elégedett vagyok a teljesítménnyel. Úgy vélem ekkor nagyon jól játszottunk. Azonban még nem vagyunk a legmagasabb szinten. Fontos kulcsjátékosokat kellett nélkülöznünk. Egy irányítóval kellett pályára lépnünk, Sabirova, aki hét hónapos sérülés után. Az első félidőben fantasztikus teljesítményt nyújtott, húzta magával a csapatot. A második félidőre elfáradt, ezért egy lövővel próbáltam játszatni, de ez természetesen nem jött össze. Nem akartam kockáztatni Ilina játékát, mert szerdán nagyon fontos mérkőzésünk van a Rosztov ellen. Remélem, hogy amikor teljes lesz a csapatunk, akkor nem csak 30-40 percig fogjuk bírni a találkozókat.
 

Ambros Martin a Győr vezetőedzője: "Köszönöm a CSZKA-nak a mérkőzést. Ahogy vártuk, nagyon kemény csata volt. Az első félidőben látszott, hogy semelyik csapat sincs a megfelelő szinten, mert nem volt elég időnk edzeni az olimpia miatt. Az első félidőben tapasztalt problémák ellenére nyugodtak tudtunk maradni, kérdés volt, hogy helyre tegyük a védekezésünket. A kemény védekezés megadta az alaphangot a második félidőben és a támadásaink is erősebbé vált. Volt egy szakasz a mérkőzésen, amikor Kaplina nagyszerűen védett. Azonban kivártuk a pillanatot, amikor tudunk eredményesek lenni. A remek védekezés mögött, még nagyszerűbb kapusteljesítménnyel zártuk a mérkőzést. Gratulálok a játékosaimnak. 


Sara Ristovska a CSZKA Moszkva jobbszélsője: Az első félidőben nagyon jól játszottunk, itt azonban nem elég egy félidő jó játék, ezért itt nem adnak győzelmet. Azt gondolom, hogy a sorozat elején vagyunk, új edzőnk van, semmi kijavíthatatlan nem történt. Támogatni kell egymást, hinnünk kell magunkban, sokat kell dolgoznunk egyszer eljön az idő, amikor jók leszünk. 

Crina Pintea a Győr beállója: "Ellentétes félidőket láthattunk máshogy játszottunk a második játékrészben. Örülök, hogy a szünetben rendezni tudtuk a problémáinkat, megnyugodtunk és jól dolgoztunk. Ekkor igazán nagyszerű csapatként játszottunk, ez Ambrost boldoggá teszi."

Borítókép: Facebook.com/ Győri Audi ETO KC 
 

Videók