A Dortmund másodszor sem okozott problémát a BL-rekorder Győrnek

Ezúttal több mint 10 lett közte.


A címvédő Győri Audi ETO KC hazai pályán 38-25-re legyőzte a német Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójából vasárnapra előrehozott mérkőzésén.

A két csapat pénteken is találkozott egymással, akkor az ETO 34-24-re nyert. Azt a találkozót a koronavírus-járvány okán Németországban bevezetett szigorú óvintézkedések és korlátozások miatt rendezték Győrben.

A győriek a BL-ben rekordot jelentő 44 mérkőzésből álló veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek, amely 2018 januárja óta tart.

A német együttes három legjobbja - Kelly Dulfer, Inger Smits és Delaila Amega - nélkül, csupán tíz mezőnyjátékossal érkezett, a hazaiak keretéből pedig ezúttal is Anne Mette Hansen, Veronica Kristiansen és Fodor Csenge hiányzott.

A vendégeknek már a hetedik percben időt kellett kérniük, mert pontatlan játékkal kezdtek, ezt kihasználva az ETO 5-1-re elhúzott.

A Borussia második találata a 12. percben született, és mivel a hazaiak továbbra is remekül védekeztek, a játék képe a folytatásban sem változott, így a 17. percben, 11-3-as állásnál jött a második német időkérés. A meccs harmadánál némileg megtorpantak a házigazdák, mert a norvég irányító, Stine Oftedal pihenőt kapott, és egy 4-0-s sorozattal felzárkózott a BVB. Danyi Gábor vezetőedző időkérése után ismét remekelt csapata, amely ugyanúgy 19-11-re vezetett a szünetben, mint két nappal korábban.

A második félidő elején már a tíz gólt is meghaladta a különbség, és bár a Dortmundnak később egy 5-0-s szériával ismét sikerült közelebb férkőznie ellenfeléhez, a súlyos vereséget ezúttal sem kerülhette el.

A mezőny legeredményesebb játékosa a Győr brazil balátlövője, Eduarda Amorim volt hét góllal. Csapata 76 százalékos lövési hatékonysággal zárta a meccset.

Az ETO-nak két döntetlen mellett ez volt az ötödik győzelme a BL mostani idényében. A Ferencváros jövő vasárnap a német Bietigheim otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében, a győriek pedig november 21-én a montenegrói Buducnost Podgoricát fogadják.

Eredmény, csoportkör, 8. forduló, B csoport:
Győri Audi ETO KC-BV Borussia 09 Dortmund (német) 38-25 (19-11)

Borítókép: Facebook.com/GyőriAudiETOKC

Videók