A botrány ellenére az első hét a cél csoportellenfelünknél

Nem lehet kifogás a doppingbotrány-mondta a kapus.


A román női kézilabda-válogatottat súlyosan érinti, hogy a világbajnokságra való kiutazás előtti napon doppingvádak miatt le kellett mondania négy játékosáról, de ez nem befolyásolja a kitűzött célt, hogy a csapat az első hét között végezzen a vb-n - jelentette ki csütörtöki bukaresti sajtótájékoztatóján Alexandru Dedu, a Román Kézilabda Szövetség (FRH) elnöke.

Alexandru Dedu elmondta: a szövetség az indulás előtti napon értesült arról, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indított a brassói Corona csapatában kézilabdázó kerettagok ügyében, akik intravénás lézerkezelésen vettek részt. A sérülésekből, kimerültségből való felépülést elősegítő kezelést tiltja a WADA szabályzata.
Az elnök hozzátette, a vizsgálat a kezelésről készült és az egyik közösségi portálon posztolt fényképek alapján indult. Ugyan utólag a kezelésnek semmilyen nyomát nem lehet kimutatni, a szövetség mégis úgy döntött, hogy nem utazhatnak Japánba a tiltott kezeléssel gyanúsított játékosok (Bianca Bazaliu, Cristina Laslo, Daciana Hosu és Daria Bucur). Helyettük az utolsó pillanatban három másik játékost hívtak be a keretbe. Alexandru Dedu hozzátette: bármelyikük elutaztatásával azt kockáztatták volna, hogy Romániát kizárják a versenyből.
Alexandru Dedu határozottan cáfolta, hogy a szövetség illetékesei tudtak volna a brassói kezelésről. Újságírói kérdésre kijelentette: Costica Buceschi, a válogatott másodedzője sem tudott róla, akinek a lánya is a brassói Coronában kézilabdázik.

 


Eliza Bucheschi is érintett a román doppingbotrányban.
Fotó: Facebook.com/ Eliza Bucheschi

A FRH elnöke elmondta: egyelőre a válogatottban keletkezett gondok megoldásával foglalkozott a szövetség, és csak később vitatják meg, hogy mi történjék a Corona Brasov klubbal. A román sportlapok korábban arról írtak, hogy a kézilabdacsapat valamennyi játékosa részesült a tiltott kezelésben. A montenegrói szövetség is otthon hagyta a szintén Brassóban kézilabdázó Ivona Pavicevic balszélsőt, aki elismerte, hogy klubtársaival együtt maga is átesett a lézerkezelésen.
A Digi Sport televízió közlése szerint a doppinggyanú beigazolódása esetén valamennyi játékosra négyéves eltiltás vár. Ezt a játékosok abban az esetben tudják felére csökkenteni, ha az eljárás során bizonyítják, hogy nem tudtak a kezelés tiltott voltáról.
A román válogatott a magyar csapattal azonos csoportban szerepel a vb-n, a két válogatott december 6-án mérkőzik meg egymással. A magyar együttes célja szintén a hét közé kerülés, mert ezzel versenyben lehet maradni az olimpiai kvalifikációban.

 

Borítókép: Facebook.com/Denisa Dedu

Videók