Faluvégi Dorottya válogatott kézilabdázó Németországba igazol

Faluvégi Dorottya válogatott kézilabdázó a szezon végén távozik a Győri Audi ETO KC csapatától.


 Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője a klub honlapján elmondta, hogy közös megegyezéssel bontanak szerződést a 2019-ben igazolt játékossal, mert Győri-Lukács Viktória mellett - a nyáron érkező Ulrik Kirkely vezetőedző kérésére - a norvég Emilie Hovden lesz a csapat másik jobbszélsője.

"A távlati céljaim között mindenképpen szerepelt, hogy külföldön is kipróbáljam magam, így ez most - igaz, kicsit korábban - teljesül, és a következő szezonban új célokkal, extra motivációval kezdődhet egy új fejezet az életemben" - mondta Faluvégi, aki eddig 114 mérkőzésen lépett pályára és 251 gólt szerzett győri színekben. A bajnokságot egyszer, a Magyar Kupát kétszer nyerte meg, a Bajnokok Ligájában pedig ezüst- és bronzérmet is szerzett.

A Szikora Melindát is foglalkoztató német bajnok SG BBM Bietigheim honlapja szerint a magyar kézilabdázó szerződése egy plusz egy szezonra szól.

A 24 éves jobbszélső 2018-ban junior világbajnok volt, a felnőtt válogatottban eddig 28-szor szerepelt.

Fotó: Andre Weening/BSR Agency/Getty Images

Videók