Gálázott a Fradi, a Győr is győzött, utóbbi a bajnok

Elek Gábor csapata simán, Ambros Martin alakulata nehezebben nyert.


A Győri Audi ETO KC 16. alkalommal megnyerte a női kézilabda NB I-et, mivel pénteken 28-25-re győzött Debrecenben, így pontazonossággal zárt a tabellán a tavalyi bajnok Ferencvárossal, de a gólkülönbség a győrieknek kedvezett.

A Bajnokok Ligája-elődöntős vendégek abban a tudatban léptek pályára szezonbeli utolsó élvonalbeli meccsükön, hogy jobb gólkülönbségüknek köszönhetően győzelmük esetén visszahódítják a bajnoki címet a Ferencvárostól. Vezetőedzőjük, Ambros Martín az eltiltása miatt csak a lelátóról nézhette a találkozót. A csapatot ezúttal Kun Attila és Görbicz Anita irányította a kispadról.

A debreceniek már a hetedik percben, 4-2-es hátrányban időt kértek, majd kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékra álltak át. Ezt olyan hatékonyan alkalmazták, hogy 7-5-nél már ők vezettek kettővel, ellenfelük csak a 23. percben tudott ismét előnybe kerülni. Az ETO-nak nem volt szüksége időkérésre, anélkül is megtalálta a bronzérmes DVSC taktikájának ellenszerét, és a szünetben már 16-13-ra vezetett.

A második félidő elején újra egyenlített a Debrecen. Szilágyi Zoltán vezetőedző a 43. percben a harmadik időkérési lehetőségét is kihasználta, ezután csapata ismét hatékonyan támadott létszámfölényben, csakhamar azonban megtorpant, és a 48. percre 24-21-re elléptek a győriek. A továbbiakban felváltva estek a gólok, így az ETO színvonalas, izgalmas, küzdelmes meccsen biztosította bajnoki címét.

A hazaiaknál Vámos Mira hét, a túloldalon Linn Blohm, Anne Mette Hansen és Estelle Nze-Minko öt-öt gólt szerzett.


Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezen a mérkőzésen búcsúzott a DVSC ötvenszeres válogatott jobbátlövője, Kovács Anna, aki már február végén bejelentette, hogy makacs térdsérülése miatt az idény végén visszavonul. Kovács korábban a Békéscsaba, az Érd és a Dunaújváros színeiben is szerepelt, utóbbival 2016-ban megnyerte az EHF Kupát. A válogatottban 2011 és 2019 között 147 gólt szerzett, játszott a 2016-os és a 2018-as Európa-, valamint a 2017-es és a 2019-es világbajnokságon is.

Eközben a tavalyi bajnok Ferencváros házigazdaként 38-16-ra nyert a negyedik helyezett Vác ellen, de a címvédéséhez a győriek botlására lett volna szüksége.
A két csapat egymás elleni rangadóján Győrben 25-20-as, a fővárosban pedig 29-24-es hazai siker született. Mivel az összes többi mérkőzését mindkét csapat megnyerte, azonos pontszámmal zártak, és közöttük az összgólkülönbség döntött. Ennek megállapításakor csak azokat a meccseket vették figyelembe, amelyeket ugyanazon ellenfelekkel szemben, azonos pályaválasztással a játéktéren ténylegesen lejátszottak.

Ennek értelmében az MTK és a Szombathely elleni hazai, valamint az Érd elleni idegenbeli bajokik gólkülönbségét nem számolták bele a különtabellába, mert az MTK és az Érd ellen a győriek, a Szombathely ellen pedig a fővárosiak kapták meg a két pontot 10-0-s gólkülönbséggel, játék nélkül.

A Győr 308-as, az FTC 275-es gólkülönbséggel zárt, kettejük versenyfutását pedig 269-243-ra nyerte az ETO.

Eredmények:
DVSC Schaeffler-Győri Audi ETO KC 25-28 (13-16)
FTC-Rail Cargo Hungaria - Váci NKSE 38-16 (19-9)
korábban: Motherson Mosonmagyaróvári KC-Alba Fehérvár KC 29-28 (16-15)

A tabella:
1. Győri Audi ETO KC 26 25 - 1 876-568 50 pont - bajnok
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 26 25 - 1 849-574 50
3. DVSC Schaeffler 26 21 - 5 758-636 42
4. Váci NKSE 26 17 - 9 799-758 34
5. Motherson Mosonmagyaróvár 26 14 2 10 812-756 30
6. Siófok KC 25 14 - 11 747-736 28
7. Kisvárda Master Good SE 25 10 2 13 631-675 22
8. MTK Budapest 25 9 4 12 665-712 22
9. Dunaújvárosi Kohász KA 25 10 - 15 676-736 20
10. Alba Fehérvár KC 26 7 2 17 668-746 16
11. Moyra-Budaörs 25 6 2 17 655-781 14
12. Érd 25 6 - 19 634-753 12
13. Hungast Szombathelyi KKA 25 4 2 19 648-801 10 - kiesett
14. Vasas SC 25 3 - 22 654-840 6 - kiesett

Az elmúlt tíz év bajnokai:
2012/13: Győri Audi ETO KC
2013/14: Győri Audi ETO KC
2014/15: FTC-Rail Cargo Hungaria
2015/16: Győri Audi ETO KC
2016/17: Győri Audi ETO KC
2017/18: Győri Audi ETO KC
2018/19: Győri Audi ETO KC
2019/20: a koronavírus-járvány miatt nem avattak bajnokot.
2020/21: FTC-Rail Cargo Hungaria
2021/22: Győri Audi ETO KC

A bajnoki örökrangsor:
16-szoros: Vasas SC, Győri ETO KC
13-szoros: Ferencvárosi TC
9-szeres: Bp. Spartacus
5-szörös: Dunaújváros
3-szoros: Kőbányai KC, Csepel SC
2-szeres: Debreceni VSC
1-szeres: Debreceni Petőfi, Miskolci VSC, Veszprémi SE, VM Fűszért
 

Borítókép: Facebook.com/ FTC Kézilabda (archív)

Videók