"A közönség plusz egy embert jelent, remélem hogy sokat segít most is"

A Podravka elleni BL mérkőzéssel kapcsolatos várakozásairól így vélekedett a jobbszélső Kovács Anett.


A Ferencváros női kézilabda csapata délután négy órakor a Podravka együttese ellen lép pályára a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Az első fordulóban Elek Gábor együttese döntetlent játszott Dortmundban, míg hétközben magabiztosan győzte le a Fehérvár csapatát idegenben.

A zöld-fehérek honlapján a jobbszélső Kovács Anett nyilatkozott a Fehérvár elleni bajnoki találkozó tanulságairól és a horvát bajnok elleni mérkőzéssel kapcsolatos várakozásairól.

„Mindenképpen előrelépés volt számunkra, hogy védekezésben oda tudtuk tenni magunkat és feszesek tudtunk maradni. A Fehérvár ellen 45-50 percig koncentráltak tudtunk maradni. Az utolsó 10 percben türelmetenek voltunk, de összességében ez nagy előrelépés volt. A Podravka gyorsabb tempót diktál, oda kell figyelnünk a beálló-átlövő közötti kapcsolatra. A közönség plusz egy embert jelent, nagyon örülök, hogy buzdítanak minket. Nagyon bízom benne, hogy sokan jönnek majd ki és szurkolnak a mieinknek”.

A mérkőzés szombat délután négy órakor kezdődik az ÉRD Arénában, melyen jelen lesz a sport365.hu stábja.

Borítókép: Facebook.com/ FTC Kézilabda

Videók