Hamarosan újra felépül a Ferencváros fiatal irányítója

Tóth Nikolett még decemberben sérült meg.


Még decemberben szenvedett súlyos sérülést a Ferencváros fiatal irányítója, a 19 éves Tóth Nikolett. 

A zöld-fehérek irányítójának előbb a talpa, majd egy rossz leérkezés után a térde sérült meg. 

Az utánpótlássport.hu cikkét változtatás nélkül tesszük közzé. 


Még decemberben sérült meg súlyosan az FTC 19 éves irányítója, Tóth Nikolett, akinek előbb a talpcsontja repedt meg, majd a felépülése után az NB I/B-ben játszott meccsen rosszul ért talajt, és a térde roppant meg. A vizsgálatok után kiderült, hogy műtét vár rá, és a porc pótlása miatt mozaikplasztikára van szükség.

Így a szezon hátralévő részét a felépüléssel töltötte, a következő évadra azonban már újra százszázalékos lehet.

„Lekopogom, de egyelőre egészen jól vagyok, sőt a térdem talán erősebb is, mint volt – kezdte honlapunknak a zöld-fehérek korosztályos Európa-bajnok és vb-ezüstérmes kézilabdázója. – Majd az alapozáskor persze kiderült minden, ha azt sikerül jól végigcsinálnom, a bajnokság kezdetére százszázalékos lehetek. Rengeteget dolgoztam a rehabilitáció alatt, ezért bizakodó vagyok.”

A cikk folytatását itt olvashatja el.

Borítókép:Facebook.com/ Ferencváros női kézilabda
Forrás: utánpótlássport.hu

 

Videók