Az utolsó pillanatban csúszott ki a Siófok kezéből a győzelem

Még az 59. percben is vezetett a Balaton-parti együttes.


A címvédő Siófok KC házigazdaként 30-30-as döntetlent játszott a horvát bajnok Podravka Koprivnica csapatával szombaton a női kézilabda EHF Kupa csoportkörének harmadik fordulójában.

Eredmény:

3. forduló, B csoport:

Siófok KC-Podravka Koprivnica (horvát) 30-30 (18-14)
 

A kilencedik percig volt szoros az állás, onnantól a hazaiak pontosabban lőttek, hatékonyabban védekeztek, és egy négyes, majd hármas gólsorozattal elhúztak a horvát bajnokcsapattól. A folytatásban a vendégek némileg csökkentették a hátrányukat, de a Siófok így is magabiztosan vezettek a szünetben.

A második felvonást sokkal jobban kezdte a Podravka, és egy 8-2-es sorozat végén átvette a vezetést. Ebben az időszakban meglepően sokat hibázott és pontatlan volt a Siófok, amely védekezésben sem volt határozott.

Hiányzott a csapatból Tomori Zsuzsanna és a spanyol Nerea Pena, előbbit a hajrára pihentette Tor Odvar Moen vezetőedző, utóbbi egyáltalán nem lépett pályára a szünet után.

A norvég szakvezetőnek a meccs háromnegyedénél elfogytak az időkérési lehetőségei, de egy ideig úgy tűnt, hogy már nem is lesz szüksége rá, mert együttese a horvát Andrea Kobetic vezérletével egy 6-0-s sorozatot produkált. A legvégén a horvátok ismét hibázásra kényszerítették ellenfelüket, egy 4-0-s szériával ledolgozták a hátrányukat, és nagy bravúrral pontot szereztek a címvédő otthonában.

A Siófok legeredményesebb játékosa Kobetic volt, aki 15 lövésből hat gólt szerzett.

A két győzelemmel és egy döntetlennel álló Siófok jövő vasárnap a Podravka Koprivnica otthonában folytatja szereplését a csoportkörben.

korábban:

A csoport: DVSC Schaeffler-Thüringer HC (német) 19-26 (7-12)

Az állás: 1. Thüringer HC 6 pont, 2. Debrecen 4, 3. Kastamonu Belediyesi GSK (török) 2, 4. DHK Baník Most (cseh) 0

később:

C csoport: Érd HC-MKS Lublin (lengyel) 19.00
 

Borítókép: Facebook.com/ Siófok KC

 

 

Videók