Nagyon komoly döntést hoztak a győri kéziseknél

Nem mennek el szó nélkül az oroszországi vereség mellett.


A címvédő Győri Audi ETO KC megóvja a Rosztov-Don ellen idegenben szombaton 23-22-re elveszített női kézilabdba Bajnokok Ligája csoportmérkőzést.

 
Szabó Tamás, a klub nemzetközi és kommunikációs igazgatója a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában hangsúlyozta, a hazaiak brazil kapusa, Mayssa Pessoa az utolsó másodpercekben nem adta vissza a labdát, amikor a bírók elvették azt csapatától.
    
"Az érvényben lévő szabályok szerint, aki az utolsó harminc másodpercben megakadályozza a szabaddobás elvégzését, az két perccel bűnhődik és a vétlen csapat hetest kap. Jól látható, Barbosa visszafelé indul el, Pessoa megkapja a labdát, viszi pár másodpercet, de nem teszi le. Ha leteszi, Althaus tiszta helyzetben van..." - idézi a Sport TV honlapja Szabó Tamást.
    
"Nem azért óvunk, mert emiatt nem nyertünk. Csak az elmúlt fél évben azt tapasztaltuk, sokan összemosnak bizonyos eseteket. Ez egy tananyag arra nézve, hogy lehetett, sőt, kellett volna mást ítélni" - tette hozzá.
    
A csoportot jelen állás szerint jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a Győr a szintén 4-4 pontos orosz együttes és a dán Midtjylland előtt három forduló után, a francia Brest Bretagne pont nélkül áll. A győriek november 6-án folytatják szereplésüket a BL-ben, amikor a Rosztov-Dont fogadják.

Dráma: olyan történt a Győri ETO-val, amilyen fél éve nem " KÉZILABDA › Európai kézilabda

Kegyetlen, idegtépő mérkőzést játszott a BL-címvédő.

Videók