Nyáron nem kellett, most mégis szerződtették a veterán hokist

Patrick Marleau egy évre szóló, 700 ezer dolláros szerződést írt alá a San Jose Shark csapatánál.


Nyáron még nem kellett, kedden azonban mégis szerződést kötött 40 éves klublegendájával, Patrick Marleau-val az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) gyengén kezdő San Jose Sharks.

A kaliforniai együttes történetének legeredményesebb gól- és pontszerzője (508 gól, 1082 pont), illetve a legtöbb (1493) meccsen szerepelt játékosa kedden egy évre szóló, 700 ezer dolláros megállapodást írt alá.

A kétszeres olimpiai bajnok kanadai center 19 szezon után, 2017-ben hagyta el az együttest, azóta a Toronto Maple Leafsben szerepelt, mely a legutóbbi idényt követően a Carolina Hurricaneshez cserélte el. Ott viszont nem számoltak vele, kivásárolták a szerződéséből, így szabadon igazolhatóvá vált.

Marleau nyáron a Sharksszal edzett, ám a klub irányítói nem akarták szerződtetni, mert a fiatalítás volt a céljuk. A helyzet azonban megváltozott, mivel a szezonkezdet rosszul sikerült a gárdának, melyet sérülések és eltiltások hátráltatnak, s kedden a negyedik alapszakaszmeccsét is elveszítette. Erre legutóbb az 1993/94-es idényben akadt példa a Sharksnál.

Borítókép: Mark Blinch/NHLI via Getty Images

Videók