Visszalép a vb rendezéstől Fehéroroszország

A tervek szerint május 21 és június 6 között lenne az A csoportos világbajnokság.


Biztonsági okokra hivatkozva a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elvette Fehéroroszországtól a május 21. és június 6. között esedékes világbajnokság társrendezői jogát.

A vb-nek az eredeti tervek szerint Minszk és Riga közösen adott volna otthont.
Az IIHF hétfői közleményében jelezte, hogy "a hatáskörén kívül eső biztonsági kérdések miatt" megkerülhetetlen lett, hogy Fehéroroszország ne legyen rendezője az eseménynek. A szövetség vezetőtestülete, a tanács a teljeskörű átvilágítási eljárás lezárását követően hozta meg döntését.

Amint az IIHF kiemelte: köteles gondoskodni a vb összes résztvevőjéről, és az alapszabály biztosítja számára, hogy ha kétségessé válik a játékosok, a tisztviselők, az utazó szurkolók, nézők, újságírók biztonsága, szabad mozgása, akkor visszavegye a rendezési jogot.

A tanács "tisztességes és elfogulatlan átvilágítási eljárást folytatott, melynek során független szakértőkkel és valamennyi érdekelt féllel konzultált a fehérorosz rendezés képességeiről, tekintettel a mind növekvő belpolitikai helyzetre és a koronavírus-járványra". Ezek alapján megállapította, hogy jelenleg lehetetlen biztosítani a résztvevők biztonságát Fehéroroszországban.

René Fasel, az IIHF elnöke a közleményben elmondta, nagyon sajnálatosnak tartja, hogy el kell venniük Minszktől a rendezési jogot. Hozzátette: az eljárás során megpróbálták előmozdítani, hogy "a világbajnokság a megbékélés eszközeként szolgálhatna a Fehéroroszországban zajló társadalmi és politikai kérdések megnyugtatásához".

"Bár a tanács úgy véli, hogy a vb-t egyik fél sem használja fel politikai célokra, elismerte, hogy ennek az eseménynek a minszki megrendezése nem lenne helyénvaló, ha nagyobb problémákkal kell foglalkozni, mint például a csapatok, a nézők és tisztviselők biztonsága"
- tette hozzá Fasel.

A mostani döntéssel Riga rendezői státusza nem változott, ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy a vb-nek más is otthont adhat-e, tekintettel arra, hogy a koronavírus-járványban a résztvevőknek minél kevesebbet kelljen utazniuk.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő tavaly augusztusi újraválasztása óta a fehérorosz ellenzék folyamatosan tüntet az elnök távozását és új választások kiírását követelve. Számos nemzetközi szervezet és ország, így a társrendező Lettország is arra szólította fel az IIHF-et, hogy vigye el a tornát Minszkből a fehéroroszországi feszült politikai helyzet, az ellenzékiekkel szembeni erőszakos hatósági fellépések és a sorozatos bebörtönzések miatt.

A múlt héten két jelentős támogató, a főszponzor Skoda, valamint a Nivea jelentette be, hogy anyagilag nem támogatja a vb megrendezését, amennyiben Minszkben lesznek mérkőzések.

Fasel - miután egy hete Minszkben találkozott Lukasenkával és a szervezőbizottság helyi tagjaival - pénteken úgy nyilatkozott, van B tervük arra az esetre, ha Fehéroroszország nem tudja vendégül látni a vb mezőnyét.

Hozzátette, Lettország egyedül is lehet rendező, vagy pedig Dánia és Szlovákia ad otthont a tornának. Akkor azt mondta, hogy az IIHF két tűz között van, nagy rajtuk a nyomás, politikai és pénzügyi oldalról egyaránt.
Lukasenka az egy hete tartott találkozón újra hangsúlyozta: a minszki hokiarénák készen állnak a tornára.

Faselnek elmondta, az ország biztonságos, olyan jelenetek, amelyek például Washingtonban a Capitolium megrohamozásakor történtek, náluk nem fordulnak elő. Hozzátette, ő nem lát okot, amiért visszaadnák a rendezési jogot. Ha Lettország nem vállalja a társrendezést, akkor Fehéroroszország egyedül is képes otthont adni a tornának, amely szerinte "minden idők legjobb vb-je lenne".

Krisjanis Karins lett miniszterelnök hétfőn jelezte, hogy ha zárt kapuk mögött, hazai és külföldi szurkolók nélkül kellene egyedül megrendezniük a vb-t, akkor anyagilag nagy bajba kerülhetnének, erről még a nemzetközi szövetséggel kell egyeztetniük.

Borítókép: Xinyu Cui/Getty Images

Videók