Vezettünk, végül hatalmas küzdelemben kikaptunk a németektől

Az első harmadban még vezetett, végül vereséget szenvedett a németek ellen a magyar jégkorong-válogatott, de még él az esély, hogy jövőre is az A csoportban szerepel a csapat.


A kapuban Rajna Miklós kezdett, míg Hetényi Zoltán, a visszavonuló Banham Frank és a keret legfiatalabbja, Garát Zsombor maradt ki, azaz a fehéroroszok felett két nappal korábban történelmi sikert arató együttes állt fel.
 
Az egymás elleni mérleg nyomasztó német fölényt mutatott (1 győzelem, 4 döntetlen és 14 vereség ellenük), és tétmérkőzésen tíz vereség mellett is csak két döntetlent (az 1937-ben és 1965-ben) sikerült elérni, ráadásul a rivális keretében öt NHL-es sztár kapott helyett. A németek a jobb negyeddöntős kiemelésért léptek pályára, ezért senkit sem tartalékoltak.
 
Az oroszországi világbajnokság szentpétervári csoportjában Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese azzal a tudattal vághatott neki az összecsapásnak, hogy ha hatvan perc alatt, azaz három pontot érően győz, jövőre is az elitben marad. 
 
Remekül kezdtük a mérkőzést, Sofron korai góljával sikerült megszerezni a vezetést. egészen a 32. percig sikerült vezetnie a magyar csapatnak. Négy a négy ellen Bartalis István átadása után szerzett remek gólt Sofron István. A harmad folytatásában hősiesen védekezett a magyar csapat és jól építkeztünk előre felé is, de több gól nem született.
 
A második harmad elején nagyon beszorítottak minket a németek, majd kétszeri is emberelőnybe került Sofron, majd Kóger Dániel kiállítása után. A második hátrányt már nem bírtuk erővel, felszabadítás helyett korongeladás jött a saját harmadunkban, majd Patrick Hager passzkísérlete a menteni igyekvő Vas Márton jobb lábáról bepattant. A folytatásban újra visszavettek a németek, mi vezettünk szép, veszélyes akciókat, de több gól nem esett.
 
A harmadik harmad elején újra beszorultunk, Denis Reul hamar meg is szerezte a vezetést, de innen még volt visszaút. Wehrs Kevin hatalmas góllal egyenlített, majd innentől oda-vissza ment a pakk, bármelyik csapat üthetett volna gólt.
 
Az 58. percig minden szépen ment, ekkor azonban nem tudtunk felszabadítani, sorra blokkoltuk a lövéseket, majd a sokadik kipattanó Constantin Braun elé került, aki bevágta a korongot Rajna Miklós kapujába.
 
A végén üres kapus góllal alakult ki a 4–2-es végeredmény.
 
A magyar csapat csak akkor szerepelhet jövőre is az élvonalban, ha a fehéroroszok nem szereznek pontot a franciák ellen kedden.
 
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 4–2 (0–1, 1–0, 3–1)
V: Frano (cseh), Olenin (orosz), Kaderli (svájci), Lazarev (orosz)
 
Németország: Greiss – Holzer, Ehrhoff, Kink, Seidenberg, Goc – Boyle, Akdag, Macek, Draisaitl, Noebels – Reul, Müller, Hager, Schutz, Gogulla – Braun, Flaake, Reimer, Kahun. Szövetségi kapitány: Marco Sturm
 
Magyarország: Rajna – Szirányi, Wehrs, Sofron, Galló, Bartalis – Dudás, Sagert, Nagy G., Kóger, Sarauer – Stipsicz, Vas M., Benk, Vas J., Erdély – Mestyán, Kovács Cs., Nagy K., Sebők, Magosi. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz 
 
Gólszerző: 09:09 Sofron (Bartalis, 0–1), 31:42 Hager (1–1), 41:22 Reul (2–1), 45:14 Wehrs (Magosi, 2–2), 57:24 Braun (Akdag, Draisaitl, 3–2), 59:27 Goc (Seidenberg, Greiss, 4–2)
 
Kiállítás: 2, ill. 8 perc

Videók