Új névadó szponzorral indul a Vasas jégkorongcsapata

Továbbra is sok a junior korú játékos Ladányi Balázs csapatában.


Új névadó szponzorral továbbra is a folyamatos fejlődés a célja az Erste Ligában érdekelt Vasas HC jégkorongcsapatának.

Az együttes szerdai sajtótájékoztatóján Ladányi Balázs vezetőedző azt mondta, továbbra is sok junior, vagy életkorban ahhoz közeli játékossal vágnak neki a szezonnak, ugyanakkor az elmúlt két idény tapasztalatainak köszönhetően a korábbinál jobban szeretnének a fejlődés mellett az eredményességre is koncentrálni.

"Konkrét helyezésben továbbra sem gondolkozunk, ugyanakkor a hároméves elképzelésünk utolsó szezonjához érkeztünk, így minden játékos számára eljött az idő, hogy megmutassa, mit tud" - jelentette ki a szakember. Elmondta, eddig sokszor "elnézőbbek" voltak a fiatalokkal szemben, ez azonban a szombaton rajtoló idényben megváltozik, mert ki kell derülnie, ki az, aki hosszabb távon is "bennmarad a rendszerben".


"Nem arra tettük fel az életünket, hogy hosszú évekig ne legyünk sikeresek, mindenki győzni szeretne, mi is"
- fogalmazott Ladányi Balázs, aki szerint a többi sportághoz képest szerencsések voltak, bár az előző idényt nem tudták befejezni, a mostani szezonra való felkészülésük mindössze egy hetet csúszott a világjárvány miatt.

Az Erste Ligával kapcsolatban kiderült, egyelőre az biztos, hogy semmi nem biztos: szinte hetente változik a lebonyolítás, gyakran kell újratervezni a kiírást, és még az is kérdéses, hány csapattal veszi kezdetét a szezon.

"Van egy levegőben lógó együttműködési megállapodásunk a DVTK Jegesmedvék együttesével, ennek életbe lépése attól függ, hogy a járványhelyzet és a határzárok miatt a miskolciak el tudnak-e indulni a szlovák bázisú Tipsport Ligában. Amennyiben igen, akkor lesz átjátszási lehetőség a csapatok között" - mondta Ladányi, kiemelve, a Vasas a nyáron Léránt René személyében rutinos, válogatottat is megjárt magyar hátvédet szerződtetett, illetve még két idegenlégiós bekk érkezését várják.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az Opten Kft. révén új névadó szponzor segíti a klubot, amely Opten Vasas HC néven indul a szombaton rajtoló Erste Ligában. A névadó szponzortól Tóth Tamás tulajdonos, vezérigazgató kiemelte, a Vasas jégkorongcsapata az elmúlt tíz esztendőben bebizonyította, sok szurkolója van, akik élvezettel nézik a mérkőzéseket, ez pedig a cégük számára vonzó lehetőség volt.

"Mindkét szervezetnél vannak feladatok, célok, amelyek teljesítése sok munkával jár. Olyan cég tulajdonosa vagyok, amely megengedheti magának a szponzorációt, ezért csatlakoztunk a Vasashoz, ezzel is hozzájárulva ahhoz a stabilitáshoz, amire ebben a sokak számára nehéz gazdasági helyzetben szükség van" - nyilatkozta.

Az Opten Vasas HC szombaton a szlovák bajnokságból visszatérő MAC KHB Újbuda ellen kezdi meg szereplését az Erste Ligában.


Borítókép: Facebook.com/ Vasas HC

 

 

Videók