Társbajnokok egymás ellen az elődöntőben

Az alapszakaszban az FTC négyből háromszor legyőzte a háromszoros bajnok erdélyi riválisát.


Az előző idény két bajnoka, az FTC-Telekom és az SC Csíkszereda feszül egymásnak keddtől a jégkorong Erste Liga elődöntőjében, míg a másik ágon is egy erdélyi csapat, az alapszakaszgyőztes Brassó méri össze erejét egy magyar bázisú klubbal, a DEAC-cal. A párharcok egyik fél negyedik sikeréig tartanak.

Az FTC és a Csíkszereda is a vártnál könnyebben vette a negyeddöntős akadályt. Az utóbbi két szezonban aranyérmes zöld-fehéreknek ki sem kellett mozdulniuk a Tüskecsarnokból, mert az ellenfél-választáson a velük társbérlő MAC HKB Újbudát kérték. A 4-1-es összesítés igazolása volt a jó húzásnak. A Szeredának sem kellett sokat utaznia, a Gyergyószentmiklóst kérte a nyolc között, és itt is 4-1 volt a végeredmény, igaz, kétszer csak a hosszabbítás döntött.

Az alapszakaszban az FTC négyből háromszor legyőzte a háromszoros bajnok (2009, 2011, 2020) erdélyi riválisát, és a párharc nagyon gólgazdag volt. Budapesten szétlövéssel 7-6-ra, valamint 7-3-ra nyert a Ferencváros, amely Csíkban egyszer 5-1-re győzött, egyszer pedig 6-4-re kikapott. Így meccsenként majdnem 10 gól született átlagban. A 2019/20-as kiírás az elődöntőben szakadt félbe a koronavírus-járvány kitörésekor, és a saját elődöntőjben vezető FTC, valamint Csíkszereda megosztva - finálé lejátszása nélkül - kapta meg az Erste Liga bajnoki címét.

A másik ágon két olyan brigád találkozik, amely még nem nyert Erste Ligát, illetve jogelőd MOL Ligát, sőt a debreceniek még döntőben sem jártak, a Brassó 2014-ben az Érsekújvártól kapott ki a fináléban. Az előző körben a Debrecen 4-1-gyel búcsúztatta az Újpestet, ugyanakkor a Corona megizzadt a playoffba csak az utolsó pillanatokban bekerült Vasas ellen. A Brassó már 3-0-ra vezetett a párharcban, innen egyenlítettek Ladányi Balázsék, és a hetedik találkozó is csak az utolsó másfél percben dőlt el. Így nem esett meg az a szégyen a Farkasokkal, hogy 0-3-ról ejtse ki őket az ellenfél.

Az alapszakaszban az erdélyiek mind a négyszer legyőzték a hajdúságiakat: Debrecenben kétszer ráadásban, otthon pedig simán, 4-1-re és 3-1-re, azaz alig kaptak gólt. A párharcok az egyik csapat negyedik sikeréig tartanak. A játéknapok: március 16., 17., 20., 21., és ha szükséges: március 23., 25. és 17. A rájátszás legkésőbb április második hetében zárul. A mérkőzéseken hosszabbítás esetén 4-4 mezőnyjátékossal folytatódik a csata az első gólig. Találkozó halasztására nincs lehetőség, azaz amennyiben egy csapat nem tud kiállni sérülések, fertőzések miatt, akkor automatikusan az ellenfél kapja az adott összecsapáson a győzelmet.

A magyar bajnoki cím annak a csapatnak jár, amely az Erste Ligában a legtovább jut. Ha az FTC és a DEAC is elvérezne az elődöntőben, akkor az alapszakaszban előrébb záró zöld-fehérek lennének a magyar aranyérmesek.

Az Erste Liga elődöntőinek párosítása és egymás elleni eredmények az alapszakaszban:
Corona Brasov Wolves (romániai, 1. kiemelt)-DEAC (4.)
szeptember 29.: DEAC-Brassó 3-4, hosszabbítás után
december 11.: Brassó-DEAC 4-1
január 21.: DEAC-Brassó 1-2, szétlövés után
január 28.: Brassó-DEAC 3-1
Brassó: 4 mérkőzés, 4 győzelem, 12-6-os gólkülönbség (a szétlövésben lőtt gól nem számít a statisztikába)

FTC-Telekom (2.)-SC Csíkszereda (romániai, 3.)
szeptember 30.: FTC-Csíkszereda 7-6, szétlövés után
január 19.: FTC-Csíkszereda 7-3
február 17.: Csíkszereda-FTC 6-4
február 18.: Csíkszereda-FTC 1-5
FTC: 4 mérkőzés, 3 győzelem, 22-16-os gólkülönbség (a szétlövésben lőtt gól nem számít a statisztikába)

Borítókép: ersteliga.hu

Videók