Szlovén K.O. Magyarország ellen

A szlovénoktól elszenvedett súlyos vereség nyomán a bennmaradás is kérdésessé vált


A magyar válogatott gyenge játékkal 6-0-ra kikapott a szlovén csapattól a nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokság pénteki játéknapján.

A magyarok három mérkőzést követően egy győzelemmel és két vereséggel, míg a szlovénok három vereséggel álltak a mai összecsapás előtt. Így egyik alalkulat sem reménykedhetett már az elitbe való feljutással, ugyanakkor magyar győzelem esetén meglett volna a biztos bennmaradás. Szlovén siker esetén még mindkét csapatnál felmerülhetett a kiesés a Divízió I/B-be, de ehhez a litván válogatott megtáltosodása, valamint a szlovénok és a mieink gyengélkedése kellett volna.
 
Az első harmadot a szlovének kezdték jobban, az első két percben csak ők birtokolták a korongot, továbbá Kopitar helyzetével veszélyeztettek. A játékrész ötödik percétől kezdve a mieink is felébredtek: előbb Vas János, majd Varga, később pedig Nagy Krisztián alakított ki helyzetet. Sabolic kilencedik percben elkövetett szabálytalanságát követően emberelőnybe kerültünk, azonban sem Nagy, sem Kevin Wehrs nem tudta gólra váltani az emberelőnyt. Nem úgy, mint a szlovénok: a 14. percben Stebih távoli lövését már nem tudta védeni Vay, így délnyugati szomszédunk megszerezte a vezetést. A harmad vége felé mindkét oldalon adódtak helyzetek: a szlovénoknál Kopitar és Rodman, míg a magyaroknál Bodó, Nagy Gergely, majd Vas és Terbócs jelentett veszélyt az ellenfél kapujára.  Az első felvonásban a magyarok hétszer veszélyeztették Gracnar kapuját, Vay kapujára pedig kilencszer próbálkoztak lövéssel a szlovénok.
 
Fotó: Marat Akimzhanov
 
A második harmad is a szlovének szájíze szerint kezdődött: Kopitar és Sabolic passzát követően Drozg volt eredményes emberelőnyből, ezzel pedig két gólósra növelte előnyüket. Két perccel ezt követően háromgólosra hízott a szlovén fór: Golicic lövése még mellé ment, sőt Vay és a védők négyszer tisztáztak, ám ennek ellenére Drozg újra betalált. Ezt követően Erdély Csanád és Andrew Sarauer lőtt kapura, eredmény nélkül. Utána viszont megint a szlovénok jöttek és lőttek (Drozg, Kopitar, Pance és Rodman révén), sőt a 32. percben Kuralt révén már a negyedik gólt is megszerezték délnyugati szomszédaink.
 
A négy bekapott gól nyomán Majoross Gergely megbízott szövetségi kapitány Vay helyére beküldte Bálizst. Utána Kopitar, Bartalis, Hebar és Bodó került ziccerbe, de Bálizs és Gracnar is felülkerekedett támadóikon. Az első két harmad meggyőző szlovén támadásokat hozott, miközben a mieinknek jóformán lehetőségük sem volt az ellenfél kapujára lőni. Így a szlovének négygólos előnnyel fordulhattak a záró harmadra. Negyven percet követően 18 magyar és 24 szlovén lövés talált kaput.
 
Fotó: Marat Akimzhanov
 
Az utolsó játékrészben Wehrs, majd Bodó alakított ki helyzetet, de a blokkok és védések nyomán ezek is hatástalanítva lettek. Hozzá kell tenni ezek mellett azt is, hogy a mieink rengeteg alkalommal korcsolyáztak lesre. Az utolsó tíz perchez közeledve már a szlovénok sem támadtak akkora erőkkel, mint tették azt a második harmadban. A játék ekkor inkább a mezőnyben zajlott, mintsem a két kapu közvetlen közelében. Ez a taktikai csata az 55. percig tartott, amikor Kopitar megszerezte első, együttese ötödik gólját, totális letargiába helyezve a magyar válogatottat. És ez még mindig nem a vége volt: az utolsó előtti minutumban Hebar és Pance összjátéka nyomán előbbi adta meg a végső kegyelemdöfést és a 6-0-ás végeredményt Szlovénia javára. Így a szlovénok megszerezték első pontjaikat, és a negyedik helyre jöttek fel, míg a magyarok lélektelen játékkal, és a súlyos vereség nyomán visszaestek az ötödik helyre, csak a pont nélküli Litvániát előzi meg.
 
Fotó: Marat Akimzhanov
 

 

Videók