Szigorú eltiltások

Kemény büntetéseket szabott ki a a Magyar Jégkorong Szövetség fegyelmi bizottsága, mely szerint Hetényi Péter hat hónapra, Kóger Istvánt két hónapra, „meszelték el”.


A testület súlyos fegyelmi vétség elkövetése miatt Hetényi Pétert, a Sapa Fehérvár AV19 játékosát a játéktól/versenyzéstől 2011. április 11-ig eltiltotta.  A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül lehet fellebbezni az MJSZ elnökségéhez. A fellebbezésnek a határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs. Az eseménynaplóban rögzítettek szerint a 2010. október 10-én lejátszott Miskolci JJSE–Sapa Fehérvár AV19 MOL Liga-találkozó 47:26. percében a játékos összeütközött Soós Dániel vonalbíróval, aki ezt követően elesett. Ezután Hetényi Péter szóban inzultálta a bírót, majd a jégen fekvő ember vállára a botjával ráütött. Ezért végleges kiállítást kapott. A hokis a fegyelmi tárgyaláson az idézés ellenére nem jelent meg, az eseménynaplóban rögzítetteket nem cáfolta, védekezést nem terjesztett elő. A bizottság szerint az ütés szándékos volt.

A bizottság fegyelmi vétség elkövetése miatt Kóger Istvánt, a Sapa Fehérvár AV19 edzőjét a szövetségi rendezvényen edzői, illetve vezetői tevékenység kifejtésétől 2010. december 10-ig eltiltotta, a 2010. október 10-én lejátszott Miskolci JJSE–Sapa Fehérvár AV19 MOL Liga-mérkőzés utáni nyilatkozata miatt pedig írásbeli figyelmeztetésben részesítette. A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül lehet fellebbezni az MJSZ elnökségéhez. A fellebbezésnek azonban a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. Az eseménynaplóban rögzítettek szerint az edző a találkozó lefújását követően a jégen átsétált, és a játékvezetői területen indulatosan és fenyegetően kritizálta Varjú Árpád vezetőbíró működését, amivel kirívóan sportszerűtlen magatartást tanúsított. A nyilatkozatában pedig kétségbe vonta a bíró semlegességét.
 


Forrás: icehockey.hu

Szabó Erik
 

Videók