Szenzáció! Elismert edző emelheti fel a magyar jégkorongot

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint a Pittsburgh Penguins magyar származású edzője, Mike Kadar két hétig Magyarországon dolgozik majd.


Jevgenyij Malkin kirobbanó formáját Mike Kadarnak (kékben) köszönheti

Az elmúlt hetekben az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL) uralkodó lockout miatt több játékos és szakember is Európába tette át a székhelyét. ”Kicsiny országunk” a kezdetekben semmit sem profitált a kizárásból, de ez megváltozik, ugyanis a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint a Pittsburgh Penguins magyar származású edzője, Mike Kadar két hétig nálunk dolgozik majd. Kadar 2007 óta a Pens erőnléti edzője, azaz Sidney Crosby-val és Jevgenyij Malkinnal is együtt dolgozik, sőt mindkét sztár ódákat zengett róla. A szakember a munka mellett állampolgársági kérelmét is intézi majd az ittléte alatt!

…két hétig azonban a magyar jégkorongban dolgozók munkáját segíti elő. Itt tartózkodása alatt Kadar találkozik a honi edzőkkel, továbbképzést tart, meglátogatja az utánpótlás-válogatottak edzését, illetve az EBEL-ben szereplő Sapa Fehérvár AV19 csapatának fizikai felkészítésében is szerepet vállal. Így közvetve a magyar válogatott több tagjának is segíti felkészülését a november 9-11-i budapesti Olimpiai Selejtező Tornára, amelyen a csapat célja természetesen a továbbjutás.

Mike Kadar jelenlegi állomáshelyét megelőzően négy szezonon keresztül dolgozott - szintén erőnléti edzőként - a Los Angeles Kings csapatánál. 2005 júliusában a kanadai válogatott mellett működött közre egy szárazedzés-sorozat kidolgozásában, amelyről dvd is készült - ezt a programot ma Kanada-szerte használják az utánpótlás-válogatottak mellett, az U18-as csapattól kezdve az U22-es női válogatottig.

Nem csak ezért ismerős terep azonban számára a válogatottak légköre: a 2007-ben Divizió I-es világbajnokságon aranyérmet szerző szlovén válogatott mellett (Anze Kopitar hívószavát elfogadva) erőnléti edzőként tevékenykedett. Legnagyobb sikere a Pittsburgh 2009-es Stanley Kupa-győzelme, amelyet követően ő is gazdagabb lett egy bajnoki gyűrűvel.” – áll az MJSZ tájékoztatójában.

Videók