Pontszerzéssel zárta tiroli túráját a Volán

Az EBEL 30. fordulójában a Bolzano otthonába látogatott a magyar együttes.


Fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19
 

A találkozó első harmadát a kiállítások dominálták, a hazaiaktól két, vendég oldalról háromszor küldtek játékost a büntetőpadra a bírók. Ennek megfelelően a gólok is a speciális helyzetekből születtek, a Bolzano csapata szerzett vezetést a 12. percben, Kearney használta ki az emberelőnyt. Szerencsére nem sokáig tartott a piros-fehérek öröme, az ördögök házi gólkirálya, Sofron István használt ki egy emberfórt a 16. percben, majd egy emberhátrányos szituációban Vas János korongja talált utat a hazai kapuba, így 2-1-es Fehérvár-előnnyel mehettek pihenni a csapatok.

 

A középső húsz percre is jutottak kiállítások, noha kevesebb, mint az első harmadban. A 25. percben ennek ellenére egyenlő létszámnál egyenlített a dél-tiroli gárda, Gander talált be Hetényi Zoltán kapujába. A következő Volán emberelőny viszont ismét góllal zárult, Maylan tört be a kapu elé, és mattolta Melicherciket. A szünet előtt 2 perccel sikerült egyenlíteni a hazaiaknak, Reid volt eredményes, így 40 perc után 3-3 volt a mérkőzés állása.

 

A harmadik harmadban is a hazaiak szerezték meg az első gólt, 7 perc elteltével Bernard szerezte meg a vezetést a Bolzanonak. Szerencsére nem adta fel az Alba Volán, Beauregard pontot mentett a kék-fehéreknek az 56. percben. Pár másodpercre rá Kóger Dánielt küldték ki végleg a bírók, fej és nyak területi ütközésért. A hosszabbításban sikerült kivédekezni az áthúzódó emberhátrányt, a 65. percben azonban Insam betalált, és megnyerte 5-4-re a meccset. A Fehérvár AV19 így is remek teljesítménnyel, 4 ponttal zárta a tiroli túráját, legközelebb pedig pénteken fogadja a listavezető Vienna Capitals együttesét.

 

Jégkorong, EBEL, 30. forduló:

HC Bolzano Südtirol-Fehérvár AV19 5-4 (1-2, 2-1, 1-1, 1-0) - hosszabbítás után

Gólszerzők: Kearney, Gander, Reid, Bernard, Insam, ill. Sofron, Vas, Maylan, Beauregard

 

További eredmények:

HC TWK Innsbruck-Orli Znojmo 1-4

Graz 99ers-EC KAC 1-4

Vienna Capitals-Villacher SV 2-1

EHC Linz-Red Bull Salzburg 5-2

 

 

Videók