Megint legyőzte a Grazot a Fehérvár

A Fehérvár AV19 az EBEL hétközi fordulójában Grazba utazott, és mindhárom pontot bezsebelte.


Fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19
 

Benoit Laporte mester a támadósorok keverésével próbálta felrázni az Alba Volánt a vasárnapi hazai vereség után, illetve Szaller Márk kiesése miatt Láday Tamás utazott a kerettel Ausztriába. Az első percek a kiállításokról szóltak, hazai és vendég oldalról is a büntetőpadra kerültek a játékosok, és ebből a kavarodásból a Graz szerezte meg a vezetést a 7. perc végén, Brophey váltotta gólra a stájerek emberelőnyét.
A szünet után felpörgött a Volán, előbb a 24. percben összejött az egyenlítés, majd a 28.-ban a vezetést is sikerült megszerezni, mindkét gólt a sérülése óta remek formában játszó Brance Orbán lőtte. Folytatódott azonban az adok-kapok, a hazaiak megnyomták a következő perceket, és a 37. minutumban már ők vezettek 3-2-re, Weihager duplájának köszönhetően. Szerencsére tettek róla az ördögök, hogy ne hátrányban menjenek pihenni, másodpercekkel a dudaszó előtt Maylan vette be Dahm kapuját, 3-3.

 

A záró harmadban már csak egy gól esett, és ezt a Fehérvár kapitánya, Andrew Sarauer szerezte meg negyed órával a lefújás előtt. Az utolsó másfél percben lehozta kapusát a Graz, az eredmény azonban nem változott. A 28-39-es kapuralövési arány jól mutatja, hogy aktívabb volt a Volán, ezzel a sikerrel pedig sikerült kijavítani a vasárnapi kisiklást. Legközelebb a Linz együttese érkezik pénteken Székesfehérvárra.
Jégkorong, EBEL, 27. forduló:

Graz 99-ers-Fehérvár AV19 3-4 (1-0, 2-3, 0-1)

Gólszerzők: Brophey, Weihager 2, ill. B. Orban 2, Maylan, Sarauer

 

További eredmények:

Olimpija Ljubljana-EHC Linz 2-4

HC TWK Innsbruck-Red Bull Salzburg 7-0

EC Dornbirner-EC KAC 3-6

Orli Znojmo-Vienna Capitals 3-2

HC Bolzano Südtirol-Villacher SV 4-0


 

Videók