Magyar válogatott játékost igazolt a Fehérvár

Terbócs István két évre írt alá az osztrák jégkorongligában érdekelt együtteshez.


Az osztrák jégkorongligában (ICE) érdekelt Hydro Fehérvár együttesében folytatja pályafutását a magyar válogatott Terbócs István.

A székesfehérvári egyesület szerdai közleménye szerint a 24 éves támadó kétéves megállapodást írt alá a bajnokságban negyeddöntős, a Magyar Kupában döntős klubbal.

Terbócs Újpesten kezdte pályafutását, majd serdülőként szerződött a MAC-hoz, ahol a 2015/16-os idényben mutatkozott be a felnőttek között, 2018-ban pedig Erste Liga-győzelmet ünnepelhetett. A fővárosi együttessel a szlovák Extraligában is szerepelt.

Tagja volt a válogatottnak a 2019-es, nurszultáni divízió I/A világbajnokságon, majd tavaly a nottinghami olimpiai kvalifikációs tornán is.

Terbócs szerint a váltás segíteni fog neki a fejlődésben, míg Szélig Viktor általános igazgató úgy vélte, a "fiatal, tehetséges és fejlődőképes" válogatott játékos nagy segítségére lehet az együttesnek.

Az M1 aktuális csatornának Terbócs úgy fogalmazott, nagy lépés ez a pályafutásában, nem játszott még az osztrák ligában, amelyben ezzel együtt, hiányosságain javítva reményei szerint helyt fog tudni állni. Hozzáfűzte, várja az új edző kinevezését - a finn Antti Karhulát a hónap elején menesztették a kupafinálé elvesztése után - és a felkészülés elkezdését.

Szélig a közmédiának kiemelte, a klub "ütőképes magyar mag" elképzelésébe beleillik Terbócs, ráadásul az idei keret több mint fele együtt marad, az új igazolással pedig még jobb lehet az együttes, mint az elmúlt idényben.

Borítókép: fehervarav19.hu 

Videók