Magyar nő a Nemzetközi Jégkorong Szövetség tanácsában

Beválasztották a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) legmagasabb végrehajtó testületébe, a tanácsba a magyar szövetség (MJSZ) elnökségi tagját, Kolbenheyer Zsuzsannát.


Az IIHF előírásai szerint a testületben két női tagnak kell lennie. A magyar jelölt öt pályázó közül az első körben a legtöbb szavazatot kapta a nemzetközi szövetség tokiói tisztújító kongresszusán, szerdán. A második körben, amikor rá már nem lehetett voksolni, a német Beate Gruppot is taggá választották.
   
A tanács a nemzetközi szövetség elnökén és három alelnökén túl kilenc főből áll. Kolbenheyer mellett például olyan legendás hokis, mint a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok orosz Vlagyiszlav Tretyak is bekerült a tanácsba.
   
"Megköszöntem a rám szavazók támogatását, remélem, valóban hasznos tagja leszek a testületnek. A hoki a legnagyobb szerelmem, persze a férjemen kívül" - idézte a magyar szövetség közleménye megválasztása után a 35 éves, három gyermekes Kolbenheyer Zsuzsannát.
   
A jogász végzettségű Kolbenheyer Zsuzsanna volt az első magyar igazolt női játékos, játszott a válogatottban is. Jelenleg a nemzeti csapat technikai igazgatója, illetve a Budai Bocsok utánpótláscsapatának egyik edzője, valamint a magyar szövetség elnökségi tagja.
   
"Az öt női jelölt közül a magyar került be elsőként és a legtöbb szavazattal a tanácsba, megelőzve a világ legjobb hokinemzeteinek képviselőit. Ez a Magyar Jégkorong Szövetség legnagyobb sportdiplomáciai sikere Pásztor György nemzetközi szövetségi tagsága óta - értékelte a tisztújítás eredményét Németh Miklós, az MJSZ elnöke.
   
Utoljára éppen az IIHF Hírességek Csarnokába is beválasztott Pásztor György, az MJSZ tiszteletbeli elnöke volt tagja a végrehajtó testületnek, ő 1994-ig, 12 éven át látta el az ezzel járó a feladatokat.

Videók