Lemondott az ellenzéki sportolók megfenyegetésével vádolt elnök

Dzmitrij Baszkau az IIHF-től érkező eltiltás után hozta meg döntését.


Megvált tisztétől Dzmitrij Baszkau, a Fehérorosz Jégkorong Szövetség elnöke, miután a nemzetközi szövetség (IIHF) szerdán öt évre eltiltotta őt attól, hogy bárminemű hazai és nemzetközi szerepet vállaljon a sportágban.

Az IIHF fegyelmi bizottsága fehérorosz ellenzéki sportolók, edzők megfenyegetése és megkülönböztetése, valamint hatalommal való visszaélés miatt nyilvánította persona non gratának a sportvezetőt.

A testület bizonyítottnak látta, hogy Baszkau - aki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő feltétlen híve - megpróbált befolyásolni másokat, hogy támogassák az ország kormányát, megfenyegetett fehérorosz sportolókat és edzőket politikai véleményük miatt, valamint visszaélt a pozíciójával.

Baszkau tavaly júniusban nyílt levelet is írt, amelyben bírálta azokat a sportolókat, akik a fehérorosz ellenzéket támogatják. A fegyelmi bizottság szerint ezekkel a megnyilvánulásokkal Baszkau vétett az IIHF magatartási szabályzata ellen.

Részben a feszült fehérorosz belpolitikai helyzet miatt az IIHF januárban elvette Minszktől az idei elit-világbajnokság társrendezői jogát, és egyedül Riga adott otthont a május-júniusi tornának.

Fehéroroszországban a tavaly augusztusi elnökválasztást ismét az országot több mint két évtizede irányító Lukasenka nyerte meg, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. Az ellenzék csalásnak minősítette az eredményt, tömegtüntetések kezdődtek, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek. Az Európai Unió és az Egyesült Államok sem ismeri el Lukasenka választási győzelmét, és büntetőintézkedéseket vezetett be Fehéroroszországgal szemben. A Lukasenka rendszerével szemben álló Fehéroroszországi Sportszolidaritási Alapítvány jelentése szerint az országban sok ellenzéki szimpatizáns sportolót ért atrocitás politikai nézetei miatt, többen börtönbe is kerültek.

Borítókép: IIHF

Videók