Kifektette a döntő első meccsén a Boston ellenfelét - videó

Elképesztőt fordítottak.


A végső győzelemre esélyesebbnek tartott Boston Bruins hazai pályán nyert a St. Louis Blues ellen hétfőn az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) nagydöntőjének első mérkőzésén.   

A vendégek ugyan a második harmadban 2-0-ra vezettek, de a Bruins onnantól fogva óriási fölényben játszott, és sorozatban négy gólt szerezve magabiztosan diadalmaskodott. A hazaiak a második felvonásban 18-3-ra "nyerték" a kapura lövési arányt, összességében pedig 38-20 volt e tekintetben a javukra.
Fotó forrása: Bruce Bennett/Getty Images
 
A statisztikák szerint is a Bruins az esélyesebb a végső diadalra, mivel a négy sikerig tartó párharcok 1939-es bevezetése óta az első meccsen győztes együttesek 77,2 százalékban (79 párharcból 61) nyerték meg a legrangosabb hokis trófeát.    
 
A Bruins azóta, hogy a playoff második körének harmadik meccsén kikapott a Columbus Blue Jacketstől, sorozatban a nyolcadik mérkőzését nyerte a rájátszásban. A klub történetében ennél csak kétszer volt hosszabb sorozata - 1972-ben kilenc-, 1970-ben pedig tízmeccses győzelmi szériája -, és mindkét esetben Stanley Kupa-győzelemmel koronázta meg a teljesítményét.
 
A párharc második felvonására magyar idő szerint csütörtök hajnalban kerül sor.

Eredmény, Stanley Kupa-döntő, 1. mérkőzés:
Boston Bruins-St. Louis Blues 4-2 (0-1, 2-1, 2-0)
gól: Clifton (23.), McAvoy (33.), Kuraly (46.), Marchand (59.), illetve Schenn (8.), Tarasenko (21.)
 
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Boston javára.

Videók