Jégkorong: hétfőn megkezdődnek a MOL-liga küzdelmei

Garantált a jövő hétfőn kezdődő jégkorong MOL Liga színvonalának emelkedéséhez, hogy olyan játékosok igazoltak a bajnokságba, mint például a szlovák válogatottal 2002-ben világbajnok Marek Uram vagy pedig a magyar nemzeti csapat alapembere, Ladányi Balázs, illetve a 225-szörös válogatott Horváth András.


Amint a MOL Liga hatodik szezonját felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón a Dab.Docler képviseletében Azari Zsolt ügyvezető elmondta: triplázásra készülnek, hiszen tavaly és idén is megnyerték a pontvadászatot, most pedig a Magyarországon négyszer is az év játékosának választott Ladányit sikerült hazacsábítaniuk.

Az Érsekújvár (Nové Zámky) első idényében elődöntős volt, most pedig a kétszeres szlovák Extraliga-győztes Urammal erősödött. A Miskolci Jegesmedvék, a HSC Csíkszereda és a Corona Brasov is vérmes reményekkel várja a szezont, és bíznak a rájátszásba jutásban.

A két budapesti alakulat, a Ferencváros és az Újpest - amely Horváth Andrással próbálja stabilizálni védelmét - reménykedik benne, hogy értékes pontokat tud elvenni az esélyesebbektől.

Almássy Kornél, a zöld-fehérek szakosztályelnöke elmondta: reméli, hogy ez lesz az utolsó szezonjuk saját pálya nélkül, míg a lila-fehérek az ötödik hely elérését tűzték ki minimális célként.

Elhangzott, hogy a bajnokság médiapartnerének, a Nemzeti Sportnak adatai alapján a labdarúgás után a rájátszásokat tekintve a MOL Liga volt a legnézettebb az előző idényben, míg ötven találkozót is képernyőre tűzött a Digi Sport, ami szintén a futball utáni második legtöbb közvetítést jelenti.

Idén terveznek nyitott pályás, úgynevezett Winter Classic mérkőzéseket a december 13-15-i hétvégén a Városligeti Műjégpályán.

Újdonság az is, hogy az alapszakaszgyőztes megkapja a Bíró László Kupát.

A névadó Csíkszeredában, Bukarestben, Budapesten és Kolozsváron még a második világháború előtt hokizott, és megbecsült tagja volt a jégkorong-társadalomnak. A vándorkupát Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere ajánlotta fel.

Az alapszakasz jövő hétfőn kezdődik és február 23-ig tart. Mind a hét csapatra 48-48 mérkőzés vár. Az elődöntőbe a legjobb négy jut, az alapszakaszgyőztes választ magának ellenfelet. A március 6-ig tartó elődöntő három, míg a döntő négy győzelemig tart.

A playoffban ha a rendes játékidő után döntetlen az állás, akkor minden esetben az első gólig játszanak, vagyis nincs büntetőlövéses párharc. A MOL Liga legjobb helyen záró csapata lesz a magyar bajnok.

Azokon a helyszíneken, ahol ki van építve a videógólbíró-rendszer, illetve azokon a mérkőzéseken, amelyet ad a televízió, a játékvezetők használhatnak vitatott gólhelyzetben visszajátszást.

A videóbírót azok a csapatok is kérhetik, amelyek nem értenek egyet a játékvezetői ítélettel és még nem használták fel időkérésüket. Ha a vitatott szituációban a csapatnak van igaza, akkor megmarad az időkérési lehetősége.

Videók