Érsekújváron verték a Fradit - reakció

A következő meccs eggyel élesebb lesz.


Jégkorong, Visegrád Kupa

Érsekújvár – FTC 4-3 (2-1, 1-1, 1-1)
FTC: Arany (Pleszkán) – Rantanen, Kärmeniemi, Tóth A., Nagy G., Walls – Jászai, Hegyi, L. Fitzgerald, Switzer, Pavuk – Sarcia, Dósa, Tóth G., Roczanov, Tóth Ri. – Boros, Lengyel, Tóth Re., Farkas, Rafaj
Fradi-gólszerzők: Tóth A. (Rantanen, Nagy G.), Switzer (L. Fitzgerald), Pavuk (L. Fitzgerald, Kärmeniemi – emberelőnyből)
 
„Nehéz mit mondani ez után a mérkőzés után, hiszen felfelé ível a formánk, meccsről-meccsre hozzátettünk egy pici pluszt a játékunkhoz, ma például az emberhátrányos védekezésünket kell kiemelnem, mégsem sikerült kicsikarni azt a fránya pontszerzést. Sportemberként ezt nehéz lenyelni, de túl kell lendülni rajta. Vasárnap teljesen új szakasza következik a szezonnak, kezdődik a bajnokság, ahol minden végeredmény kulcsfontosságú lehet. Ma is nagyon jól dolgoztunk, ebből pedig erőt kell merítenünk. Azt pedig garantálhatom, hogy játékban ott fogjuk folytatni, ahol ma abbahagytuk” – összegezte a látottakat Fodor Szabolcs vezetőedző.
 
A csapat legközelebb vasárnap lép jégre 18.00-tól a Pesterzsébet Jégcsarnokban, immáron még egy fokkal élesebb meccsen, az Erste Liga első találkozóján a debreceni DEAC ellen.

Videók