Eldőlt hol lesz a jégkorong-vb

Hiába lett volna több beugró is, Riga egyedül adhat otthont az eseménynek.


Riga egyedül ad otthont a május-júniusi jégkorong-világbajnokságnak azok után, hogy a nemzetközi szövetség (IIHF) biztonsági okok miatt elvette a társrendezői jogot Fehéroroszországtól.

Az IIHF azt is közölte, hogy Dánia (Herning) és Szlovákia (Pozsony) hajlandó lett volna lebonyolítani az eseményt Minszk kiválását követően, de a világszövetség a koronavírus-járvány miatt úgy látta jónak, ha mind a 16 csapat elkerüli az utazásokat, és egy városban játszik május 21. és június 6. között.

A vb fő helyszíne a 10 200 férőhelyes Arena Riga lesz, itt az egyik csoport küzdelmeit, két negyeddöntőt, két elődöntőt, a bronzmérkőzést és a döntőt rendezik. A másik helyszín az Olimpiai Sportközpont, ez 6000 férőhelyes, és a másik csoportnak, illetve két negyeddöntőnek ad otthont. A két csarnok egymástól 150 méterre fekszik. Az edzések a Daugava Csarnokban lesznek - itt két pálya található -, ezek 10 perce esnek a két versenyarénától. Mind a 16 csapatot egy szállodában helyezik el.

Amennyiben a Covid-helyzet javulna a vb-re, és a nézők is bemehetnek a mérkőzésekre, akkor az IIHF a helyi szervezőbizottsággal együtt készen áll arra, hogy - a lett kormány jóváhagyása esetén - három napon belül megkezdi a jegyértékesítést.

Az IIHF január 18-án azok után vette el a rendezés jogát Minszktől, hogy a szövetség vezető testülete, a tanács független szakértőkkel kiegészülve teljeskörűen átvizsgálta a belorusz helyzetet, mind politikai, mind a koronavírus-járvány szempontjából. Ezek alapján nem látták biztosítottnak a vb összes résztvevőjének biztonságát.

René Fasel, az IIHF elnöke akkor közleményben elmondta, nagyon sajnálatosnak tartja, hogy el kell venniük Minszktől a rendezési jogot.

Hozzátette: az eljárás során megpróbálták előmozdítani, hogy "a világbajnokság a megbékélés eszközeként szolgálhatna a Fehéroroszországban zajló társadalmi és politikai kérdések megnyugtatásához."

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő tavaly augusztusi újraválasztása óta a fehérorosz ellenzék folyamatosan tüntet az elnök távozását és új választások kiírását követelve. Számos nemzetközi szervezet és ország, így a társrendező Lettország is arra szólította fel az IIHF-et, hogy vigye el a tornát Minszkből a fehéroroszországi feszült politikai helyzet, az ellenzékiekkel szembeni erőszakos hatósági fellépések és a sorozatos bebörtönzések miatt.

Két jelentős támogató, a főszponzor Skoda, valamint a Nivea jelentette be, hogy anyagilag nem támogatja a vb megrendezését, ha Minszkben lesznek mérkőzések. Lukasenka - amikor személyesen találkozott két hete Fasellel - hangsúlyozta: a minszki hokiarénák készen állnak a tornára, és ha Lettország nem vállalja a társrendezést, akkor Fehéroroszország egyedül is képes otthont adni a tornának.

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) vezetősége szintén elvette Minszktől az idei világbajnokság rendezési jogát, hasonló okokra hivatkozva.

Borítókép: Codie McLachlan/Getty Images

Videók