Dánveréssel döntős a hokiválogatott!

A magyar jégkorong-válogatott nagy csatában 3-1-re legyőzte a dán csapatot a Tüskecsarnokban zajló nemzetközi felkészülési viadal harmadik, szombati játéknapján, ezzel a II. csoport első helyén végzett, és a tornagyőzelemért játszhat vasárnap 15.30-tól a dél-koreai együttessel.


A korongbedobást a riói olimpián három aranyérmet nyert, összesen ötszörös ötkarikás bajnok Kozák Danuta végezte el.

A jó iramú találkozó Kóger helyzetével kezdődött. Egy kivédekezett magyar emberhátrány után Vas János került ziccerbe, ám hibázott, majd a 99. válogatott mérkőzését játszó Sofron sérült bele egy blokkolásba. A játékrész hajrájában Kóger többször is veszélyeztetett, és Sárpátki is helyzetbe került, a házigazdák kontrollálták a mérkőzést A csoportos ellenfelükkel szemben, amely a két csapat legutóbbi hét összecsapását megnyerte.

A második harmad dán nyomással indult, amely gyorsan góllá is érett. Bár hamarosan egyenlíthetett volna a magyar válogatott, Nagy Gergő ziccert hibázott. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, főleg Bálizsnak kellett többször szép védést bemutatnia. A második húsz perc hajrájában Kóger éles szögből egyenlített, sőt, a vezetést is átvehette volna a magyar csapat, ám Nagy ezúttal sem értékesítette a lehetőségét. Az 1-1-es állás megtartásáért egy emberhátrányt is ki kellett védekeznie a házigazdának.

A zárófelvonásban felváltva forogtak veszélyben a kapuk, és már-már úgy tűnt, a 62. magyar-dán összecsapáson második alkalommal nem tudják hatvan perc alatt dűlőre vinni a felek, ám ekkor Nagy Krisztián közelről megszerezte első találatát a válogatottban, majd 24 másodperccel a végső dudaszó előtt Vas János üreskapus góllal végleg eldöntötte a mérkőzést. A magyarok 18 év után győzték le újra a dán válogatottat.

A találkozó után vastapssal búcsúztatták a magyar válogatott korábbi csapatkapitányát, Vas Mártont. A magyarok vasárnap 15.30-kor lépnek jégre a torna fináléjában a Koreai Köztársaság ellen. Az ötödik helyért játszott mérkőzés délben, a bronzmérkőzés 19 órakor kezdődik.

A 3. nap eredményei:
I. csoport:
Koreai Köztársaság-Ausztria 6-4 (1-1, 2-2, 3-1)

A végeredmény:
1. Koreai Köztársaság 4 pont
2. Ausztria 3
3. Olaszország 2

II. csoport:
Magyarország-Dánia 3-1 (0-0, 1-1, 1-0)
góllövők: Kóger Dániel (37.), Nagy Krisztián (54.), Vas János (60.), illetve Steffen Frank (23.)

A végeredmény:
1. Magyarország 6 pont
2. Dánia 3
3. Lengyelország 0

Csütörtökön játszották:
Ausztria-Olaszország 2-0 (1-0, 0-0, 1-0)
Magyarország-Lengyelország 2-1 (0-0, 1-1, 1-0)

Pénteken játszották:
Olaszország-Koreai Köztársaság 3-2 (1-0, 1-0, 0-2, 0-0, 1-0), szétlövés után
Dánia-Lengyelország 3-1 (2-0, 1-1, 0-0)

A vasárnapi program:
Az 5. helyért:
Olaszország-Lengyelország 12.00
Döntő:
Magyarország-Koreai Köztársaság 15.30
A 3. helyért:
Dánia-Ausztria 19.00

Videók