Chernomaz : „A fehéroroszok ellen több energiára lesz szükség”

A mérkőzés közben született rossz döntések miatt kisebb csalódottságának adott hangot Rich Chernomaz szövetségi kapitány az Egyesült Államoktól elszenvedett 5-1-es vereség után az oroszországi jégkorong-világbajnokság pénteki játéknapján.


 

Chernomaz a találkozó utáni sajtótájékoztatón kiemelte: az öt amerikai gólból három előtt a magyar csapat ajándékozta oda a korongot, ilyet pedig nem szabad elkövetni.

"Nekünk összesen nyolc kapura lövésünk volt, és ez mindent elárul: nem tudtunk támadni, olyan jól zárt az amerikai csapat. A finnek ellen több helyzetünk volt" - jegyezte meg a kanadai szakvezető. Hozzátette: a fehéroroszok ellen több energiára lesz szükség, fegyelmezettebb játékra és nagyobb összpontosításra.

"Na és arra, hogy bízzunk magunkban" - mondta Chernomaz.

John Hynes, az amerikaiak szövetségi kapitánya kiemelte: a magyar válogatott nagyon harcos, jól kell ellene védekezni, a saját csapatától pedig többet vár el a folytatásban.

Az amerikaiak ellen történelmi gólt szerző Sofron István azt mondta: sajnos későn született meg a találata.

"Jól megjárattuk a korongot, és sikerült beütnöm a kapus lába között. Ötgólos hátrányban voltunk már ekkor, és nem is tudtunk úgy örülni, mint a kanadaiak ellen. Menni kell tovább, egy nap múlva már a fehéroroszokkal találkozunk. Ők is nagyon erősek, nem mi vagyunk az esélyesek, de egy meccsen bármi megtörténhet" - fogalmazott.

 

Sarauer Andrew szerint sok jó pillanata volt a meccsnek, ebből az egyik, amikor még 0-0-nál sikerült egy kétperces kettős emberhátrányt kivédekezni.

"Tőlünk, csatároktól is kell a segítség a védekezésben, ám nagy volt a nyomás, az amerikaiak megbecsülték a korongot, így nehezen tudtunk támadni."

Az amerikai születésű Wehrs Kevin elmondta, hogy extramotivációval lépett jégre a rivális ellen.

"Szerettem volna jól játszani, mint bárki más a csapatban. Nagyon erős, energikus, gyors ez az amerikai csapat, és kevés lehetőségünk volt elől. Főleg a mi harmadunkban folyt a játék. Szombaton a fehéroroszok ellen már mást kell mutatnunk, ott gólokat kell ütnünk" - tette hozzá.

 

   

 

A 37 lövésből 32-öt hárító Vay Ádám kitért rá, hogy most az amerikaiakkal szemben előbb elfáradt, mint amikor a finnek több mint ötvenet lőttek a kapujára.

"Furcsa lehet, de fárasztóbb állandóan a passzokra figyelni, mint a lövéseket megfogni. Az amerikaiak pedig járatták a pakkot a lövéseik előtt. Nem tudom, ki fog védeni, de remek mérkőzésre számítok a fehéroroszok ellen. Hiszek benne, hogy meg tudjuk mutatni, képesek vagyunk szép eredmény elérésére" - mondta.

Sagert Kalvin sajnálja, hogy megint nem tudott a csapat elegendő erőt fordítani a támadásokra.

"Jöttek, jöttek az amerikaiak, keresték a lövőhelyzeteket. Sokat kellett blokkolni, és sajnos egyszer pont én voltam az, aki takarta a lövést Vay elől. A fehéroroszok ellen más játék lesz, de akkor sem szabad elfelejtenünk, hogy a védekezés lesz a legfontosabb. És abból képeseket lehetünk helyzetekig eljutni."

Videók