Bravúros játékkal győzött a Vasas

Tóth Balázs kapus remek védése is kellett a diadalhoz.


Az Opten-Vasas HC remek helyzetkihasználással és kapusteljesítménnyel 5-1-re nyert az esélyesebb DEAC otthonában a jégkorong Erste Liga vasárnapi fordulójában.

A fővárosiak 45 nap után léptek ismét jégre a koronavírus-járvány miatt, ez volt az ötödik meccsük a szezonban. A csapat - amely a harmadik idényét tapossa az Erste Ligában - fennállása során másodszor igazolt légióst, ezúttal az orosz Makszim Vesutkin és a lett Kalvis Ozols szerződött a piros-kékekhez.

A DEAC pihentette elsőszámú kapusát, a válogatott Hetényi Zoltán, és helyette a 20 éves Gönczi Lajos kapott lehetőséget.

A hazaiak beszorították a Vasast, de csak egy hatalmas hiba után tudtak helyzetet kialakítani: a fővárosiak kapusa, Tóth Károly Balázs csapata emberelőnye alatt eladta a korongot, Szűcs István az üres kapura próbálkozhatott, ám a hálóőr visszavetődve védett, később pedig a kapuvas mentett helyette. A szünet előtt bátrabb lett a Vasas, és már Gönczinek is akadt komoly védenivalója.

A második harmad elején Jan Dalecky lőtte ki a rövid sarkot, ezzel vezetett a Debrecen, de vérszemet kaptak a vendégek. Szlama Dániel közelről egyenlített, majd kimaradt egy hazai szóló. A 34. percben Szalma Zsolt lopakodott be a jobb oldalról, nem zavarták, és végül a léc alá emelt. Még ebben a játékrészben egy lövés a hátsó palánkról visszapattant, Schmál Kristóf pedig éles szögből Gönczi csípője mellett talált be.

A záró harmad elején többször emberelőnybe került a DEAC, volt, hogy négyperces szakaszt védekezett ki hősiesen a Vasas. Hiába volt nagy mezőnyfölényben a házigazda, remekül védett Tóth - összesen 56 (!) hárítása volt (98.25 százalék) -, míg az 54. percben váratlanul, egy távoli, takart lövéssel Ozols bevette a debreceni kaput. Tizenkét másodperc múlva Bödök Bence pedig közelről nem hibázott, eldöntve így a meccset Ladányi Balázs csapata javára.

Erste Liga, alapszakasz:
DEAC-Opten Vasas HC 1-5 (0-0, 1-3, 0-2)

korábban:

MAC HKB Újbuda-UTE 6-4 (2-1, 3-2, 1-1)
Gyergyói Hoki Klub (romániai) - Dunaújvárosi Acélbikák 4-1 (0-0, 1-1, 3-0)

A tabella:
1. MAC HKB Újbuda 12 6 3 2 1 55-35 26 pont
2. FTC-Telekom 12 3 5 3 1 48-44 22
3. DEAC 11 5 1 2 3 42-36 19
4. Corona Brasov Wolves 6 3 2 1 - 21-12 14
5. UTE 11 3 1 2 5 38-45 13
6. Gyergyói Hoki Klub 9 2 1 3 3 21-28 11
7. Sport Club Csíkszereda 5 3 - 1 1 28-22 10
8. Dunaújvárosi Acélbikák 10 - 3 1 6 32-47 7
9. Opten Vasas HC 5 2 - - 3 14-18 6
10. Titánok 7 - 1 2 4 18-30 4 

Borítókép: Facebook/Vasas Jégkorong

Videók