Aki a jégre született: Ocskay Gábor ma lenne 46 éves

A tragikus sorsú játékos 12 éve nincs közöttünk.


Ocskay Gábor ma ünnepelné 46. születésnapját. Rá emlékezünk Dunai Ede írásával, amelyet változtatások nélkül közlünk.

Negyvenhat esztendővel ezelőtt, 1975. szeptember 11-én aligha volt boldogabb ember Ocskay Gábornál. Fia született, akit az édesapa után szintén Gábornak kereszteltek. Alig két évvel később, 1977-ben az idősebb Ocskay Gábor, akit mindenki Csicsónak hívott, a királyok városában, azaz Székesfehérváron lett hokiedző, és jó apához illően mindenhová magával vitte az akkor még járni is alig tudó, pöttöm gyermekét.

Mi sem volt természetesebb, hogy a jégre is ő vitte be először. Megkereste a létező legkisebb korcsolyát, felhúzta a kisfiú csöppnyi lábára, majd kézen fogta, és óvatosan becsusszant vele a jégre. Azon a délutánon eldőlt az ifjabbik Csicsó sorsa, aki később itt fogott először ütőt a kezébe, és itt lőtte az első gólját, amelyet aztán később még többszáz, többezer követett.

Mert attól a pillanattól fogva, ahogy először ölthette fel az Alba mezét, nem volt megállás. Mindenáron jégkorongozó akart lenni. A legjobb jégkorongozó az országban. Szorgalmas, céltudatos és mindenre elszánt volt. Mire elvégezte az iskolát, végleg eldöntötte, hogy a hoki lesz az élete. A felnőttek közé kerülve kivételes képességű játékos vált belőle, nem véletlenül szerepelt közel kétszázszor a nemzeti csapatban, és lett háromszor is az év jégkorongozója.

Egyre másra jöttek a klubsikerek, bajnoki címek, gólkirályság. A fehérváriakhoz hosszú éveken át hű maradt, ami nem csoda, az egész karrierjét ott, az Alba Volán színeiben képzelte el.
Minden tökéletesnek, már-már mesébe illőnek tűnt. Egészen 2004 októberéig...

Ekkor egy rutinszerű sportorvosi vizsgálaton egy addig rejtett szívproblémára derült fény, amely komoly aggodalmakra adott okot. A szakemberek és természetesen az édesapja is nagyon féltették az akkor 29 éves klasszis egészségét, és jobbnak látták, ha ideiglenesen eltiltják a játéktól.

Az ifjabbik Ocskay élete egy szempillantás alatt megváltozott. Egy igazi bajnok viszont nem nyugodhat bele egy ilyen kíméletlen verdiktbe.



Csicsó sem tette, és mindent megpróbált, hogy visszatérhessen a jégre. Mert csak ott érezte igazán jól magát. Mert azóta, hogy az apukája háromévesen bevitte a jégre, a hokipálya volt az igazi otthona. Meg sem fordult a fejében a visszavonulás, ehelyett terheléses felméréseknek vetette alá magát, és közben imádkozott, hogy az orvosok megadják neki az esélyt, hogy ismét korcsolyát húzhasson.

Négy keserves hónap után végre-valahára megkapta a zöld jelzést. Visszatérhetett, és jobb lett mint valaha. Szárnyalt a jégen, cselezett, ütközött, lőtt, élvezte, hogy visszakapta az életét. No, és reménykedett, hogy megvalósul a legnagyobb álma. A magyar válogatott színeiben feljutni az A-csoportos világbajnokságra.

Négy év múlva, 2008 májusában aztán Szapporóban megtörtént a csoda. Csicsó vezetésével megnyertük a divízió 1-es vébét, és történelmet írtunk. Feljutottunk a világ legjobbjai közé. Az édesapját, Csicsó bát szinte szétfeszítette a büszkeség. A két Ocskay együtt számolta vissza a napokat a svájci világbajnokság kezdetéig.

2009. március 25-ét írtunk, már csak harminc nap, csupán egy hónap volt hátra az első meccsig...

Ekkor egy fárasztó nap után az ifjabbik Csicsó megvacsorázott, majd korán lefeküdt. Kimerültnek, elcsigázottnak tűnt, de ez nem volt meglepetés, a korongosok gőzerővel készültek életük fellépésére. Miután elaludt, kedvese mosolyogva betakarta, és ahogy szíve választottjára nézett, talán az járt a fejében, hogy milyen szerencsés lány, hiszen végre megtalálta az igazit. Élete szerelmét. A férfit, akivel együtt nevelhetik majd fel a gyermekeiket, és akivel kéz a kézben fogják leélni az életüket.

Ám a kegyetlen sors tragikus, ép ésszel szinte felfoghatatlan forgatókönyvet írt a szerelmesek számára.

Néhány perccel később Csicsó álmában rosszul lett, és kedvese, illetve a kiérkező mentősök minden erőfeszítése ellenére elhunyt. A hatalmas szíve, amely bajnokká tette egyszercsak megszűnt dobogni...

A magyar jégkorong-válogatott kiváló csatára, Ocskay Gábor karrierje csúcsán, mindössze harminchárom éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. A döbbenetes hír hallatán nem csak a szerettei, hanem az egész jégkorongos társadalom összetört. Elveszítették a hadvezérüket, a csapat motorját...de elsősorban a barátjukat. Ám volt valaki, aki ezen a szörnyű napon valóban mindent elveszített.

Csicsó bá, az édesapa, aki a fiát gyászolta.

A kisfiát, aki igaz, hogy már felnőtt férfi volt, ám a szerető édesapa számára éppen ugyanaz a pici gyermek maradt, akinek évtizedekkel korábban, háromévesen korcsolyát húzott a parányi lábára. Akinek féltő szeretettel megfogta a kezét, hogy óvatosan becsusszanjanak a fehérvári csarnok jegére.

Hogy aztán egy életre eldőljön a sorsa...
 

Forrás: Dunai Ede író hivatalos oldala

Borítókép: fehervarav19.hu

Videók