A Fehérvár után a Dab.Docler is kiszállt, mi lesz a magyar hokival?

Évekig az Alba Volán és a Dunaújváros csatájáról szólt a magyar jégkorong bajnokság. Jövőre azonban már a Dab.Docler sem indul a MOL Ligában.


A két csapat tavaly még képviseltette magát a MOL Ligában, de a fehérváriak csak a farmcsapatukat szerepeltették, a Dunaújváros pedig lemaradt a bajnoki címről a Csíkszereda ellen.

A Sapa Fehérvár után a dunaújvárosiak is inkább az osztrák ligában próbálkoznak. A "sógoroknál" amúgy is nagy a vendégcsapatok száma. Összesen öt ország képviselteti magát az EBEL-ben, míg a MOL Ligában magyar és román csapatokat találunk. A DAB "kiesésével" összesen már csak nyolcat. A bajnok HSC Csíkszereda, az SCM Fenestela 68 Brasov és a Steaua Rangers mellett a Miskolc, a Vasas, az FTC, a Sapa Fehérvár fiókcsapata és az Újpest próbál vitézkedni.

A bajnokságban szereplő magyar csapatok közül a Vasas év közben a megszűnés szélére került. Négy meghatározó játékos távozott a csapattól, mégis harmadik helyen végeztek az OB I-ben. A Ferencváros a 2010-es nagybevásárlás ellenére is csak szenved a pénzügyi gondok miatt, míg az Újpest évről évre nagyobb bajba kerül. Most épp pálya nélkül várják a szezont, nomeg azt, hogy a kerületi önkormányzat visszakönyörögje a csapat alá-fölé a csarnokot.

Nincs is min csodálkozni, ha csökken a színvonal, ha minden motivációjukat elvesztik a játékosok. Nem elég, hogy pénzügyi gondok vannak szinte mindenhol, már pálya sem lesz, ahol játsszanak? A Dab.Docler kiszállásával, tudva azt, hogy a Vasasnál problémák vannak, a Miskolc lehet a legesélyesebb arra, hogy a MOL Ligában a legjobb magyar csapat legyen, viszont annak tudatában, hogy náluk két sokkal jobb csapatunk is van, kérdéses, hogy mennyit ér majd az ő jó szereplésük, illetve milyen játékkal nyernek majd meccseket, jutnak el akár a döntőig is.

Azt se felejtsük el, hogy megtörténhet, hogy előbb-utóbb a budapesti kluboknál meg fogják unni a sikertelenséget és egyszer csak arra figyelünk fel, hogy egyetlen fővárosi klubnak sem lesz elsőosztályú hokicsapata. 

Videók