Az utolsó harmadban döngölték jégbe a Volánt

A Winter Classic első napján 40 percig bírta a tempót a Fehérvár a Salzburg ellen.


Fotó: EBEL

Zsinórban három győzelem, 4200 néző. Így várta a Fehérvár AV19 csapata az idei Karácsonyi Hoki Bulit a Városligetben. Neki is esett a bikáknak a Volán, az első percekben a vendég kapu előtt folyt a játék, és Kóger Dániel meg is szerezte a vezetést 4 perc elteltével. Sokáig nem örülhetett a szép számú közönség, alig 20 másodperccel később Cijan egalizált. 10 perc múlva a Salzburg a vezetést is megszerezte, emberelőnyből Herburger vette be Hetényi Zoltán kapuját. Szerencsére a Red Bull sem örülhetett sokáig a vezetésnek, az Alba Volán is kihasznált egy emberelőnyt, és ismét Kóger Dániel volt a gólszerző, a szünetben 2-2 volt az állás.

 

A góltalan második harmadot követően azonban szétesett a Volán. Hetényit teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozta többször is a csapat, Welser, Raffl, Trattnig és Duncan pedig kíméletlenül kihasználták a lehetőségeket. Nagy kár ezért az utolsó 20 percért, hiszen az első negyvenben teljesen partiban volt a Fehérvár, ám utána szétesett fejben a csapat. Ez is egy olyan mérkőzés volt, amiért három pontot adtak, semmivel sem többet. Javítani pénteken a Klagenfurt ellen lehet ugyanitt, a Városligetben.

 

Jégkorong, EBEL, 36. forduló:

Fehérvár AV19-Red Bull Salzburg 2-8 (2-2, 0-0, 0-6)

Gólszerzők: Kóger 2, Cijan, Herburger, Welser, Trattnig 2, Raffl 2, Duncan

 

 

Videók