Példátlan: Klubja és a szurkolók is részt vállalnak Hári pénzbüntetéséből

A Hydro Fehérvár AV19, valamint az együttes szurkolói is részt vállalnak a csapat válogatott kulcsemberére, Hári Jánosra tévéinterjúban adott nyilatkozata miatt kirótt 750 ezer forintos bírságból.


 A fehérváriak honlapjukon pénteken közölték: a magyar szövetség (MJSZ) fegyelmi bizottságának büntetését a klub és játékos egyaránt tudomásul vette, fellebbezéssel nem élnek.

Hozzátették: a csapat szurkolói a klubot és Hárit arról tájékoztatták, hogy "szolidaritásuk kifejezésének jeléül gyűjtést rendeznek" a Klagenfurt elleni pénteki (mai) mérkőzés alatt. Kiemelték: a klub is teljes mellszéllességgel áll a csapat kapitánya mögött, ezért a szurkolók mellett a gyűjtéssel egyenlő arányban az egyesület is részt vállal a büntetésből.

Hári vasárnap a Magyar Kupa-döntő harmadszünetében - amely összecsapáson a fehérváriak végül szétlövéssel 3-2-re alulmaradtak a Budapest JAHC csapatával szemben - csalással vádolta meg az egyik játékvezetőt. A magyar szövetség (MJSZ) fegyelmi bizottsága ennek kapcsán kedden eljárást indított, majd csütörtökön hozta meg ítéletét. Közben a 30 éves csapatkapitány a klub honlapján keresztül kért bocsánatot viselkedéséért.

Fotó: Stephan Woldron/SEPA.Media /Getty Images

Videók