Sebők Balázs elhagyja a KalPát

Marad a finn élvonalban.


Sebők Balázs válogatott jégkorongozó hat idény után elhagyja csapatát, a KalPát, de marad a finn élvonalban.

A 26 esztendős csatár az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta, az új klubja várhatóan a héten jelenti be az érkezését, addig ő erről nem nyilatkozhat. Kiemelte, nehéz szezonon vannak túl, elsősorban mentálisan és lelkileg volt nehéz úgy lejátszani közel hatvan mérkőzést, hogy nem voltak nézők, és bármikor elmaradhatott egy-egy találkozó. Sebők elmondta, közel egy hete Magyarországon pihen, szeretne minél több időt tölteni a családjával, ám várhatóan május végén vissza kell utaznia új csapatához, hogy ott megismerkedjen a körülményekkel. A hat KalPánál töltött évről elmondta, ő lett a klub történetének legtöbb mérkőzést játszó légiósa (288), de most extra motivációra vágyott, és egy olyan helyre kerül, ahol szeretné megtenni a következő lépcsőfokot karrierjében, hogy "egy év múlva lehessen beszélni egy esetleges KHL-es szerződésről".

A válogatott csatár - aki az elmúlt szezonban 56 találkozón 33 pontot (10 gól, 23 gólpassz) szerzett - kiemelte azt is, hogy szeretnének jól szerepelni az augusztus olimpiai selejtezőn, és ehhez kell igazítaniuk a formát.

Borítókép: Alexander Demianchuk\TASS via Getty Images

Videók