A torna marad Kanadában, ám a pontos helyszínről csak később

Augusztus második felében rendezik meg a tornát.


Augusztus második felében rendezik meg a már kétszer elhalasztott női jégkorong-világbajnokságot Kanadában, ahol a magyar csapat is jégre lép majd.

A nemzetközi szövetség (IIHF) hét végi tájékoztatása szerint a vb új időpontja augusztus 20-31., amiről az érintett együttesekkel való egyeztetés után született döntés. A magyar szövetség honlapja kiemelte: a torna marad Kanadában, ám a pontos helyszínről csak később, néhány héten belül születik döntés. A tavaly tavaszról már egyszer elhalasztott vb-t eredetileg május 6-tól rendezték volna meg, de múlt héten, a csapatok indulása előtt egy nappal a rendező Új-Skócia tartomány a koronavírus-járvány miatt az ismételt halasztás mellett döntött.

A története első elit világbajnokságára készülő magyar válogatott csoportjában a cseh, a dán, a japán és a német együttessel mérkőzne, a negyeddöntőbe az első három helyezett jut.

Borítókép: Bruce Bennett/Getty Images

Videók