Októberben indul a szlovák jégkorongliga, nem lesz kieső az idény végén

A DVTK Jegesmedvékkel is számolnak a Tipsport Ligában.


A koronavírus-járvány okozta bizonytalanság után eldőlt, hogy október 2-án indul a szlovák jégkorongliga 2020/21-es szezonja, amelyben a tervek szerint a DVTK Jegesmedvék csapata is szerepel.

A szlovák szövetség csütörtökön a dátum bejelentése mellett azt is közölte, hogy a Tipsport Liga hivatalos kezdési időpontja módosulhat, ha a pandémiának lesz második hulláma.

Eldőlt az is, hogy az idény végén nem lesz kieső, a második vonalból pedig a győztes egyenes ágon jut fel.

Az alapszakasz 50 fordulóból áll, a legjobb hat bekerül a rájátszásba, a 7-10. helyezettek pedig selejtezőt játszanak a playoffba kerülésért.

A Tipsport Ligában 12 csapattal számolnak, köztük a DVTK Jegesmedvékkel.

Az előző két idényben a miskolciak mellett a MAC együttese is érdekelt volt a szlovák élvonalban, ám a budapestiek úgy döntöttek, hogy a következő szezonban a magyar bázisú Erste Ligában szerepelnek. 

Borítókép: Facebook/Tipsport Liga

Videók