Jarome Iginla egyből bekerült a Hírességek Csarnokába

A kanadai jégkorongozót először jelölték, és rögtön be is választották.


A közelmúlt két sztárja, a kanadai Jarome Iginla és a szlovák Marian Hossa is bekerült a jégkorongozó Hírességek Csarnokába.

A listát szerda éjszaka tették közzé: az idén először választható Iginla és Hossa mellett a kanadai Kevin Lowe és Doug Wilson, valamint a női hoki korábbi kanadai sztárja, Kim St. Pierre, illetve a Detroit Red Wings korábbi főigazgatója, Ken Holland lesz tagja a Hall of Fame-nek.

Iginla, aki a negyedik színes bőrű játékosa lesz a Hírességek Csarnokának, kiemelkedő karriert tud maga mögött. A kiváló csatár 2002-ben és 2010-ben olimpiát, 2004-ben pedig világbajnokságot nyert a kanadai válogatottal, 2002-ben a téli játékok történetének első fekete bőrű aranyérmese lett. Az észak-amerikai profi ligában (NHL) 1995-től 16 szezonon át a Calgary Flamesben szerepelt, 2017-es visszavonulásáig pedig a Pittsburgh Penguinsben, a Boston Bruinsban, a Colorado Avalanche-ban és a Los Angeles Kingsben játszott.
 

Top 10 Moments Of Jarome Iginla's Career

Check out the top 10 Moments From Jarome Iginla's amazing career ---------------------------------------------- Subscribe to Sportsnet on YouTube - http://sp...


Bajnoki címet nem nyert, de 2002-ben gól- és pontkirály, illetve a játékosok szavazatai alapján a liga legértékesebb hokisa volt. A gólkirályi címet 2004-ben is begyűjtötte. Iginla, akinek édesapja nigériai, édesanyja amerikai, 1554 alapszakaszmeccsen 1300 pontot (625 gól, 675 gólpassz), 81 rájátszás-találkozón pedig 68 pontot ért el.

A Stanley Kupa elhódításához 2004-ben volt a legközelebb, amikor a nagydöntő hetedik meccsén bukott el a Flamesszel.

Marian Hossa 1998-ban mutatkozott be az NHL-ben, ahol előbb az Ottawa Senatorsban, majd az Atlanta Thrashersben, a Pittsburgh Penguinsben, a Detroit Red Wingsben és a Chicago Blackhawksban szerepelt egészen 2017-ig.


A szlovákok kiválósága, Marin Hossa is bekerült a legjobbak közé.


Fotó: Jana Chytilova/Freestyle Photography/Getty Images

A Blackhawksszal háromszor volt bajnok, korábban pedig két vesztes döntőben játszott. Karrierje során az NHL-ben 1309 mérkőzésen 1134 pontot gyűjtött, míg 205 rájátszásmeccsen 149-et.

A beiktatási ceremóniát novemberben rendezik, de a koronavírus-járvány miatti helyzetben egyelőre bizonytalan, hogy a szokott módon tartják-e meg az ünnepséget.

Borítókép: Andrew D. Bernstein/NHLI via Getty Images
 

 

Videók