Közel 50 évesen is jégkorongozna a cseh sztár

A Trinec együtteséhez igazolt.


A cseh jégkorong élő legendája, Jaromir Jagr 48 évesen sem hagy fel a hokival: szülővárosa, Kladno - amúgy általa tulajdonolt - klubcsapata helyett a következő idényben az élvonalbeli Trinec együttesében folytathatja játékoskarrierjét.

A változatlanul kiváló csatár átigazolásáról a sportági szövetség honlapja, a hokej.cz adott hírt a Trinec sportigazgatójának közlésére hivatkozva. Az első osztálytól márciusban búcsúzó HC Kladno gárdájában a 2019/20-as idényben Jagr 38 meccsen lépett jégre, 15 gólja mellett 14 gólpasszal jeleskedett.

Pályafutása elején, alig 17 évesen már bekerült a felnőtt válogatottba, amellyel később olimpiát (1998) és kétszer világbajnokságot (2005, 2010) nyert, a sportági csúcsot jelentő klubsorozatban, az NHL-ben pedig két ízben is Stanley Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Az észak-amerikai profi liga bajnoki címét a Pittsburgh

Penguinsszel harcolta ki 1991-ben és 1992-ben, összesen pedig kilenc NHL-csapatban fordult meg tengerentúli karrierje során, számos rekordot felállítva és trófeát kiérdemelve. Teljes mérlegét tekintve 1990 és 2018 között 1733 alapszakasz-mérkőzést játszott az NHL-ben, melyeken 1921 pontot gyűjtött úgy, hogy 766 gólt ütött és 1155 gólpasszt adott. 

Borítókép: Facebook.com/ Jaromir Jagr

 

Videók