Győzelemmel hangolt a válogatott a Hat Nemzet Tornára

Ezúttal is sok fiatal játékos kapott lehetőséget.


A magyar férfi jégkorong-válogatott hosszabbításban 2-1-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát felkészülési mérkőzésen kedden.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese a februári nottinghami olimpiai selejtezőtornára, illetve az áprilisi ljubljanai divízió I/A világbajnokságra készül, ahol majd az ázsiai csapattal is találkozik.

Eredmény, felkészülési mérkőzés:
Magyarország-Koreai Köztársaság 2-1 (0-0, 1-1, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után

a magyar gólszerzők: Terbócs (28.) Nagy G. (64.)

A gól nélküli első játékrészben majdnem kétszer annyi kísérletet mutatott fel az osztrák élvonalban szereplő Fehérvár tagjait nélkülöző magyar csapat, mint riválisa. A második húsz perc aztán meghozta a többet próbálkozó hazaiak előnyét, Terbócs István a végletekig kijátszott akció végén vette be a dél-korai kaput, majd Galanisz Nikandrosz találta el a vasat. A játékrész végén a távol-keletiek távoli lövéssel egyenlítettek.

A harmadik harmad hajrájában csak egy meg nem adott magyar gólt láthatott a 919 néző, így következett három a három elleni hosszabbítás, amelynek negyedik percében Nagy Gergő eldöntötte a találkozót, a meccs legjobb magyar játékosa, Terbócs átadásából.

A sportág hazai Hírességek Csarnokába az első harmadot követően iktattak be négy új tagot: két korábbi játékost, Horváth Zoltánt és Kereszty Ádámot, illetve a magyar szövetség két korábbi elnökét, Sárközy Tamást, illetve Studniczky Ferencet.

A nemzeti csapat a héten a Vasas Jégcentrumban szerdán kezdődő Hat Nemzet Tornán szerepel, ebbe a keddi találkozó eredménye még nem számít bele. Csütörtökön este Japán, pénteken pedig Franciaország lesz a magyarok ellenfele, míg szombaton a helyosztókat rendezik Káposztásmegyeren.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány a találkozó után az MTI kérdésére elmondta: ahogy az előző, novemberi lengyelországi tornán, úgy ezúttal is sok fiatal játékos van a keretben, akik remekül helytálltak a nehéz mérkőzésen, így elégedett azzal, ahol most tart az együttes.

"Hogy ez százalékosan mit jelent a legjobbunkhoz képest, nehéz megmondani, még rengeteg munka vár ránk. A februári selejtezőtornáig mérkőzésről mérkőzésre előre akarunk lépni, és megtalálni az optimális elegyét a fiatal és a rutinos játékosoknak" - fogalmazott a 63 éves finn szakember. Hozzátette, azoknak, akik most klubkötelezettségeik miatt nem tudtak a válogatottal tartani, bizonyítaniuk kell majd, hogy helyük van a keretben.

A magyar csapat február 6-tól 9-ig a nottinghami olimpiai kvalifikációs tornán, április 24. és 30. között pedig a ljubljanai divízió I/A világbajnokságon szerepel.

A felkészülési torna programja:

szerda:
Franciaország-Japán 16.00
Ukrajna-Fehéroroszország 19.30
csütörtök:
Koreai Köztársaság-Ukrajna 16.00
MAGYARORSZÁG-Japán 19.30
péntek:
Fehéroroszország-Koreai Köztársaság 16.00
MAGYARORSZÁG-Franciaország 19.30
szombat:
az 5. helyért (A3-B3) 12.30
a 3. helyért (A2-B2) 16.00
döntő (A1-B1) 19.30

Borítókép: jegkorongszovetseg

Videók