Ötgólos vereséggel indult a Fehérvár szezonja

Nem bírtak a címvédővel.


A Hydro Fehérvár AV19 ötgólos vereséget szenvedett a címvédő Klagenfurt vendégeként az osztrák jégkorongliga (EBEL) 2019/20-as szezonjának pénteki nyitányán.

Kiegyenlített játékkal indult a Hydro Fehérvár első mérkőzése a 2019/2020-as szezonban, de a helyzetek nélküli percek után a Klagenfurt átvette az irányítást. A magyar csapat kapusa a 13. percig jól állta a sarat, ekkor azonban Marco Richter révén az osztrákok megszerezték a vezetést. Nem sokkal később Lehtonen ziccerben egyenlíthetett volna, de a klagenfurti kapus a helyén volt.

 A második harmad első perceibenben  a hazai együttes Nick Petersen révén megduplázta előnyét, majd a átékrész felénél emberelőnybe került a klagenfurti csapat, és Matthew Neal révén újabb gólt szerzett. Nem sokkal a harmad vége előtt a bírók ismét szabálytalanságot láttak a magyar együttesnél, Thomas Hundertpfund pedig élt a lehetőséggel, és gólt szerzett. Így 4-0 -val vonultak a csapatok a második szünetre.

 A harmadik harmad elején létszámfölényben sem sikerült gólt szereznie a magyar együttesnek, míg öt az öt ellen is maradt a kiegyenlített játék. A mérkőzés vége előtt 10 perccel Andrew Kozek tallált a fehérváriak kapujába, ezzel beállítva az 5-0-s végeredményt.


Eredmény:

EC-KAC (osztrák) - Hydro Fehérvár AV19 5-0 (1-0, 3-0, 1-0)

Borítókép: fehervar19.hu

Videók