A hét leggázabb sztorija: a magyar kajak-kenu káosz

A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezen a héten a magyar kajak-kenu sportban kialakult káoszra szavaztak legtöbben olvasóink.


Ez gáz! című rovatunk eheti kiadásában a szokásokhoz híven ezúttal is öt lehetőség közül választhattak Olvasóink, melyik volt szerintük az elmúlt hét legkínosabb, legbotrányosabb vagy éppen legellentmondásosabb történése a sportvilágban. 

A sport365.hu olvasói ezúttal nagyon egyértelmű véleményt formáltak, ugyanis a szavazatok 66%-a a magyar kajak-kenu sportban tapasztalható káoszra érkezett.

Mint ismert, ezúttal nem csak az immár folytatásos teleregénnyé duzzadó Janics-ügyet taglaltuk, hanem komplexen azt a jelenséget, amelynek nyomán világbajnokok, feltörekvő tehetségek döntöttek, döntenek úgy egymás után, hogy hazájukat elhagyva más orszában kívánják folytatni pályafutásukat. 

A második helyre a Dinamo Moszkva szurkolóit szavazták Olvasóink, akiknek 15%-a gondolta úgy, hogy az már túlmegy a határon, ha a drukkerek fenyegetőznek és festékpatronokkal lövöldöznek a játékosokra. 

A harmadik helyre az Armstrong-ügy kapcsán kirobbant botrány került, amely miatt kis túlzással a feje tetejére állt a nemzetközi kerékpársport. Mindenki vádol mindenkit, lemondásra szólítanak fel csúcsvezetőket és az egyik legrégebbi World Tour-csapat is elvesztette szponzorát. A téma a szavazók 12%-ánál lett volna jó az első helyre.

A fentiekhez képest elenyésző számú szavazatot kapott a két ifjúsági focimeccsen történt tömegverekedés (5%) és a Sheffield-Leeds angol bajnokin a pályára befutó és a hazaiak kapusát letaglózó szurkoló sztorija (3%).

Videók