Két magyar ezüstérem két nemzetközi súlyemelőversenyről

Szuromi Tímea szakításban, lökésben és összetettben is egyéni csúcsokat produkált.


Magyar második helyeket hozott két nemzetközi súlyemelőverseny is vasárnap: a V4-ek lengyelországi viadalán a hagyományos csapatversenyben végeztek Mitykó Veronikáék ezüstérmesként, míg Szuromi Tímea a törökországi világkupán állhatott fel a dobogó második fokára.

A V4 országok három női és három férfi emelő alkotta vegyescsapatainak vetélkedésében a hazai szövetség tájékoztatása szerint a fiatal - 22 éves átlagéletkorú - magyar hatosfogatnál csak a lengyeleké volt jobb, a harmadik helyen a cseh, a negyediken pedig a szlovák együttes végzett. Az egyéni értékelésben a válogatott legjobbjaként a 19 éves, 76 kg-os békéscsabai Mitykó Veronika a második legjobb teljesítményt érte el 190 kilós összetett eredményével a juniorok között.

A hétvégén a törökországi Gaziantepben rendezett világkupaversenyen Szuromi Tímea, a BKV Előre sportolója ezüstérmet érdemelt ki a 87 kilósok között úgy, hogy szakításban 96, lökésben 118, összetettben pedig 214 kilogrammal egyéni csúcsokat produkált.

Borítókép: Facebook/SzuromiTímea

Videók