"Hangosan nem káromkodunk – minek, kinek? – de magunkban…"

A K2 expedíció két hegymászója, Klein Dávid és Suhajda Szilárd túl van a második akklimatizációs körön. Két éjszaka után visszatértek az alaptáborba, ahol valamivel otthonosabbak a körülmények.


Klein Dávid és Suhajda Szilárd 2019. június 10-én indultak el a K2 expedícióra, hogy teljesítsék a Himalája Koronája kihívást. A cél, hogy felvigyék a magyar zászlót 8611 méter magasra oxigéntöbblet nélkül. Mi történik velük? Hogy vannak? A naplóbejegyzéseikből kiderül, itt a sport365 oldalán is.
 
2019-07-08
 
"Érdekes összehasonlítanom a tegnapról mára virradó éjszakát a korábbival… Hosszabb blokkokat végigaludtam – ami nagyon jó hír – és a szaturációm is jó (sőt jobb, az előző éjszaka mértnél), de tudom, hogy többet kéne innom. Szilárd néha kedvesen figyelmeztet is. Sajnos az ivás valamiért öklendezéssel társul. Sebaj. Apró kortyok.
Mindketten elégedettek vagyunk és persze izgatottak is.

A „kétéjszakás ítélet” lejárt, mehetünk vissza otthonos alaptáborunkba, ahol a klotyóra járás nem egy hágóvasas-jégcsákányos kalandot jelent a fenekünkbe maró jeges széllel miközben egy a jég alól előcibált régi rögzített kötélbe kapaszkodunk, hanem hangulatos, tip-top pottyantóst a gleccser oldalában.
 
Összekészülünk, felöltözünk, összeszedjük a szemetünket és megkezdjük az ereszkedést. Őszintén szólva kissé zavarban vagyunk, ami a tömeget illeti. Rengetegen kéne, hogy itt szorongjunk – a táborokban, a rögzített köteleken – de ez valahogy nincs így. Persze van sátor bőven a kettesben és némi forgalom is a köteleken – fel is, le is – de közel sincs tolongás. A meredekebb szakaszokon így nyolcassal, szabályosan ereszkedhetünk – ilyenkor teljes testsúlyunkat a kötélre helyezzük és mi csak csúszunk, lépkedünk lefelé, ami jóval kényelmesebb – és csak akkor „tűzoltózunk” (ereszkedünk kesztyűnkre, karunkra tekert kötéllel, ami több odafigyelést igényel, hisz botlás esetén a következő, mondjuk 30-40 méterre lévő horgony állítana meg minket, ha…) amikor látjuk, lentről érkezik valaki, nem terhelhetjük csutkára a kötelet és el kell majd lavíroznunk az előnyt élvező hegymenetes arc mellett.
 
A látvány felemelő, a táborba való visszajutás viszont nem mindig az.
 
Az ereszkedés az egyesig melós, de legalább változatos. Kb. 1,5 óra alatt tesszük meg ezt a szakaszt.
Az egyesben csak rövid pihenőt tartunk. Én simán ott felejteném a sziklatűhöz rögzített szemeteszacsinkat, de Szilárdnak szerencsére eszébe jut és magához veszi. Hol csúszunk, hol lépkedünk tovább lefelé az egyre kásásabb, egyre tapadósabb hóban. Még nincs dél, mire landolunk az előretolt-alaptábor sziklái között. Kicsit heverészünk.

Fáradtak vagyunk, ki vagyunk száradva és most, hogy már csak bandukolni kell az alaptáborig, nehéz felhergelnünk magunkat. – „Ez már nem az a komoly hegymászós hangulat, miért nem jön ide az a fránya alaptábor…” Aztán mégis nekiindulunk.
 
A bő kétórás gyaloglás vége a legidegesítőbb. A hetek óta napfényben fürdő gleccser felszíne megszottyadt, itt is, ott is beszakadunk. Hangosan nem káromkodunk – minek, kinek? – de magunkban… Az alaptábor felett 5-10 percre Ali vár minket egy viharvert palack kólával. Hazaértünk, megcsináltuk a második kört."
(Dávid)
 
A két hegymászó korábbi bejegyzéseit megtalálják itt:
 
Forrás: Facebook.com/SuhajdaSzilárdClimber, Facebook.com/DavidKleinExpedition

Videók