Azt hiszem ma nem vagyunk a topon

Klein Dávid és Suhajda Szilárd a K2 expedíción részt vevő két magyar várakozása a csúcstámadáshoz.


Klein Dávid és Suhajda Szilárd 2019. június 10-én indultak el a K2 expedícióra, hogy teljesítsék a Himalája Koronája kihívást. A cél, hogy felvigyék a magyar zászlót 8611 méter magasra oxigéntöbblet nélkül. Mi történik velük? Hogy vannak? A naplóbejegyzéseikből kiderül, itt a sport365 oldalán is.

2019.07.18.

 
"Azt hiszem, ma nem vagyunk igazán toppon érzelmileg: megszoktuk, hogy a Hegy jól viselkedik, mi pedig szinte gépies fegyelemmel használjuk ki az általa kínált lehetőségeket, hajtjuk végre az egyre újabb akklimatizációs köröket. Erre most…
 
Úgy tűnik, az első csúcsmászás-kísérlet odafent dugába dől: a fent tartózkodó serpa mászók rendkívül mély hóról számolnak be, így nem tudják bekötelezni a Palacknyak-kuloárt. Mindenki lejön, sokan már csomagolnak. Hiába látjuk a 24-i hibátlan ablakot, biztos, hogy várnunk kell majd.
 
Leballagunk Mike Horn barátunkhoz. Viszünk nekik békéscsabai kolbászt és szivart. Vigaszdíj ez: látjuk, hogy ők is pakolnak. Újból megköszönik, hogy használhatták a hármasban a sátrunkat és – mivel tudják, hogy rajtuk kívül még mi vagyunk hajlamosak alpinban mozgolódni, valamint emlékeznek rá, hogy az első felmenet során nem csak a 100 méternyi rögzítésre szánt kötelünket, de az 50-es dinamikus kötelünket is a falban hagytuk – nekünk ajándékozzák ultra könnyű kötelüket. Megható és szinte szimbolikus ajándék.
 
 
Sokáig beszélgetünk vendéglátóinkkal, fontolgatjuk a lehetőségeket, búcsúzunk…
 
A képlet egyszerű: még egyszer tudunk felmenni. Ezt a felmenetet akkorra kell tartogatnunk, amikor a legjobb esélyt kínálja. Ha összeáll egy kemény kis csapat, akkor szuper, ha nem, akkor nekünk kell megválasztanunk, mikor van a legjobb esélyünk. Jó lenne, ha a hó lejönne. Pár nap erős szél… Erős napsütés…
 
Bizonytalansággal a szívünkben térünk nyugovóra… "
(Dávid)
 
2019.07.19.
 
"A mai napon elbúcsúztunk szomszédjainktól – Mike és Fred immár hazafelé tartanak. Azzal, hogy felszámolják a táborukat, a mi alaptáborunk még inkább el lesz különülve a többiekétől. Csak a konyhásfiúk – Akbár és Ali – és Dávid és én. A legtávolabbi, a legkisebb tábor. A magyarok.
 
Furcsa, amolyan szomorú vasárnapi hangulat van. Délelőtt engem is elragad a melankólia, ráadásul meglepő egészségügyi problémával szembesülök, de hagyjuk is ezt most! Egyik pillanatban aztán rádöbbenek, hogy eddig még nem volt ilyen és most sincs rá okom – ugyan mi ez a gondterheltség?!? Megrázom magam és felteszem a kérdést: kihez is tartozik ez??? Hozzám? Aligha! Nincs ok a panaszra. Délutánra nem csak a kedvem derül ki, de az idő is: szelíd napfény árasztja el a gleccsert. Szinte fürdőzünk az örömben. Micsoda helyen vagyunk – imádom ezt!
 
Észreveszem, hogy az alaptáborok végén, messze lent a morénasáv mellett kisebb-nagyobb karavánok távolodnak. Sokan feladták az elmúlt napokban. Hunyorogva figyelem a lassan elvonuló apró pontokat. Értem már, kiknek a komorságát érezhettem...
 
Mi viszont itt vagyunk és kitartunk. Egy expedíció egyik legtermészetesebb feladata, ha várakozni kell – és mint mondottam, nincs ok a panaszra, hiszen eddig minden tökéletesen alakult! Másztunk, pihentünk, másztunk, pihentünk, másztunk, pihenünk! Az időjárás lényegében mit sem szólt közbe az elmúlt hetek munkájába. Annyira jó erre gondolni – elégedettség tölt el és ahogy látom, Dávidból is ez sugárzik! Micsoda jóidő – Allah derűs kedvében van ezen a nyáron! A várakozás pedig most sem lesz megterhelő, hiszen ahogy sejteni lehet, csak egy-két plusz napról van szó..."
(Szilárd)
 
 
Korábbi bejegyzéseiket itt olvashatják.
 
 
 
Forrás:Facebook.com/Suhajda Szilárd Climber Facebook.com/Klein Dávid Expedition

Videók