EGYÉB SPORTOK

Két magyar is Nemzetközi Fair Play-díjat kapott

Tizenegy sportember, köztük két magyar, Sárosi Laura és Portisch Lajos részesült elismerésben a Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB) szombati budapesti díjátadó ünnepségén.

Szkandervébé lesz Budapesten!

Budapest rendezi 2017-ben a szkander világbajnokságot, az erről szóló megállapodást pénteken sajtótájékoztató keretében írta alá Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség és Aszen Hadzsitodorov, a Szkander Világszövetség elnöke.

Kihagyja az idénynyitót az amerikai síelő szépség

Nem áll rajthoz a söldeni nyitányon a négyszeres összetett világkupa győztes amerikai!

Megvan Bolt utolsó hazai futásának időpontja

Azt eddig is tudtuk, hogy az augusztusi vébé lesz az utolsó nagy eseménye, ám hogy előtte mikor fut utoljára jamaikai földön, azt eddig még nem!

Harmincévesen visszavonul az atlétika korábbi királynője!

Bejelentette visszavonulását Jessica Ennis-Hill, a hétpróba londoni olimpiai bajnoka.