Világverők és sportszerűek

Lausanne-ban vettek át fair-play díjat a magyar férfi kardválogatott tagjai.


AZ EMLÉKEZETES BUDAPESTI VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ UTÁN TETT SPORTSZERŰ NYILATKOZATÁÉRT FAIR PLAY-DÍJAT VEHETETT ÁT A MAGYAR FÉRFI KARDCSAPAT A NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG LAUSANNE-I GÁLÁJÁN. GRATULÁLUNK!

Megtartotta éves kongresszusát a Nemzetközi Vívó Szövetség Lausanne-ban. Az eseményt követte a testület gálavacsorája, melyen több magyart is díjaztak. Ennek kapcsán ugorjunk kicsit vissza az időben! A júliusi, budapesti világbajnokságon telt ház előtt rendeztük a férfi kardcsapatok döntőjét, ahol hatalmas küzdelemben, egyetlen tussal kapott ki Magyarország Koreától 45:44-re. A mérkőzésen több vitatott ítélet született, a döntő után a bírói testület fel is mentette a világbajnokságon a további munka alól az aktuális zsűripárost.

 

Gémesi Csanád, Decsi Tamás és Szilágyi Áron a Fair Play-díjjal - Allisher Uszmanov társaságában.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón az újságírók természetesen feltették a bíráskodással kapcsolatos kérdést a mienknek. Szilágyi Áron a következő választ adta a tollforgatóknak: “Természetesen voltak kétes találatok. Ám nem emiatt kaptunk ki, nem szeretnénk erre fogni a vereséget.” Rövid mondatai után azonnal csapattársaihoz fordult, és kérdésére Szatmári András, Decsi Tamás és Gémesi Csanád is megerősítette ugyanezt.

Már akkor jelezték a FIE illetékesei, hogy lesznek “következményei” a nyilatkozatnak. Lettek is. A csapat tagjai megkapták meghívójukat a vívószövetség gálájára, és Allisher Uszmanovtól, a testület elnökétől Fair Play-díjat vehettek át a vívóvilág krémje előtt. Gratulálunk!

Akadt másik magyar érdekeltsége is a gálaműsornak. A világranglistát megnyerő, junior világbajnok férfi párbajtőrcsapat kapott díjat, melyet Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke vett át. Gratulálunk Andrásfi Tibornak, Bende Bencének, Koch Máténak és Nagy Dávidnak!

Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Videók