Szilágyi Áron ezúttal sem talált legyőzőre

A háromszoros olimpiai bajnok nyolcadszor lett országos bajnok.


Két címvédés történt a vívók országos bajnokságának egyéni versenyeiben: férfi kardban Szilágyi Áron, női tőrben pedig Kondricz Kata ismételte meg tavalyi sikerét. Női kardban Katona Renáta, férfi párbajtőrben Koch Máté, női párbajtőrben Muhari Eszter, férfi tőrben pedig Szemes Gergő győzött.

A selejtezőkkel pénteken kezdődött ob-n az egyéni versenyek 32-es tábláinak küzdelmei zajlottak szombaton a Ludovika Arénában, a koronavírus-járvány miatt nézők számára zárt kapuk mögött, és kötelező volt a maszkhasználat.

A bajnokság nyitónapja egyetlen komoly meglepetést hozott: a 64 között búcsúzott a férfi párbajtőr 2019-es világbajnoka, az olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely.

Szombaton aztán több címvédő nem jutott el a fináléig: a tőröző Dósa Dániel és a kardozó Pusztai Liza az elődöntőben, a párbajtőröző Kun Anna és Bakos Bálint pedig a negyeddöntőben esett ki.

A bajnokság legjobban várt asszóját férfi kardban a nyolc között vívta a címvédő és háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron olimpiai bronzérmes csapattársával, a 2017-es világbajnok Szatmári Andrással. Szatmári 3-1-re, 5-2-re és 7-4-re is vezetett, de a szünetre már Szilágyi 8-7-es előnyénél vonultak pihenni. Ezután Szatmári 13-12-re és 14-13-ra vezetett, a címvédő azonban egyenlített, majd a győztes tust is bevitte. A nyolc között búcsúzott Gémesi Csanád is - aki ugyancsak tagja volt a tokiói bronzérmes csapatnak -, ő Péch Miklóstól kapott ki 15-10-re. Utóbbi, az MTK 25 éves versenyzője a következő asszóban villámrajtot vett Szilágyi ellen, 4-1, majd 7-2 állt a neve mellett. Az egyperces szünetre Péch 8-3-as vezetésénél mentek a felek, a következő tust még Péch adta, azután viszont Szilágyi magára talált, sorozatban vitte be a találatokat, 10-9-re fordított, majd 15-12-re nyert.

A döntőben Iliász Nikolászt verte 15-11-re, ezzel nyolcadik egyéni ob-aranyát gyűjtötte be.

Muhari Eszter harmadszor, Kondricz Kata másodszor, Szemes Gergő, Koch Máté és Katona Renáta pedig először győzött egyéniben a bajnokságon.
Az első két döntő után rövidfilm elevenítette fel a visszavonuló Szász-Kovács Emese pályafutását, majd két olimpiai bajnok társa, Nagy Tímea és Szilágyi Áron beszélt közös emlékeikről. Nagy "szeretlek, Emese" szavakkal zárta köszöntőjét, míg Szilágyi többek között arról beszélt, hogy Szász-Kovács Emesének is volt része a Rióban megnyert aranyában, mert eltörött a sarokvédője és tőle kapott egyet.

"Nehéz elmondani, mit köszönhetek a vívásnak. Az egész életemet, hiszen még a férjemet is egy volt vívón keresztül ismertem meg" - mondta a 39 éves, olimpiai bajnok, vb- és Eb-ezüst és -bronzérmes párbajtőröző Szász-Kovács, aki a vasárnapi csapatküzdelemben búcsúzik a versenysporttól.

Ezúttal is az egyéni döntők között, a Magyar Vívás Napja keretében köszöntötték a sportág kerek évfordulós kiválóságait - a pandémia miatt nem voltak jelen, kivetítőn villant fel a fotójuk -, illetve a tokiói olimpia és paralimpia hőseit.

Ob, egyéni eredmények:

férfi kard:
elődöntő:
Szilágyi Áron (Vasas SC)-Péch Miklós (MTK Budapest) 15-12
Iliász Nikolász (UTE)-Vígh Benedek (Vasas SC) 15-12
döntő:
Szilágyi-Iliász 15-11
A végeredmény: 1. Szilágyi Áron, 2. Iliász Nikolász, 3. Péch Miklós és Vígh Benedek

női kard:
elődöntő:
Katona Renáta (Vasas SC)-Szűcs Luca (BVSC) 15-9
Battai Sugár Katinka (Interfencing DSC)-Pusztai Liza (BVSC) 15-13
döntő:
Katona-Battai 15-14
A végeredmény: 1. Katona Renáta, 2. Battai Sugár Katinka, 3. Pusztai Liza és Szűcs Luca

férfi párbajtőr:
elődöntő:
Koch Máté (Vasas SC)-Bányai Zsombor (Vasas SC) 15-10
Nagy Dávid (Vasas SC)-Kulcsár Viktor (Vasas SC) 15-4
döntő:
Koch-Nagy 9-8
A végeredmény: 1. Koch Máté, 2. Nagy Dávid, 3. Bányai Zsombor és Kulcsár Viktor

női párbajtőr:
elődöntő:
Nagy Kinga (DVE)-Balogh Bella (Vasas SC) 15-12
Muhari Eszter (BHSE)-Gachályi Gréta (AVA) 15-2
döntő:
Muhari-Nagy 10-9
A végeredmény: 1. Muhari Eszter, 2. Nagy Kinga, 3. Balogh Bella és Gachályi Gréta

férfi tőr:
elődöntő:
Szemes Gergő (FTC)-Dósa Dániel (Törekvés SE) 15-7
Frűhauf Benjámin (Törekvés)-Mendrey Tamás (UTE) 15-5
döntő:
Szemes-Frűhauf 15-8
A végeredmény: 1. Szemes Gergő, 2. Frűhauf Benjámin, 3. Dósa Dániel és Mendrey Tamás

női tőr:
elődöntő:
Mohamed Aida (UTE)-Kollár Anna (Törekvés SE) 15-9
Kondricz Kata (BHSE)-Pásztor Flóra (Törekvés SE) 15-12
döntő:
Kondricz-Mohamed 15-13
A végeredmény: 1. Kondricz Kata, 2. Mohamed Aida, 3. Kollár Anna és Pásztor Flóra

A bajnokság vasárnap a csapatversenyekkel ér véget a Ludovika Arénában.

Képek: Facebook.com/Hunfencing

Videók