Szatmári szerint nem lesz könnyű formát időzíteni Tokióra

A vívóknak úgy kell a legjobbjukat kihozni magukból, hogy előtte szinte versenyük sem lesz.


Úgy kell a csúcsformát az olimpiára "kihegyezni", hogy nem lesz már addig több verseny - többek között erről beszélt az M1 aktuális csatornának Szatmári András, a férfi kardválogatott alapembere.

Az egyéniben 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes vívó elmondta, a napokban derült ki, hogy az Európa-bajnokságot nem tartják meg az eredeti, júniusi időpontban, hanem a tokiói nyári játékok utánra tervezik.

"Annyira nem örülök ennek, szerettem volna még versenyezni és a nemzetközi mezőnyt jobban felmérni az olimpia előtt, de hát így alakult, és a többieknek sem lesz több versenyük. Mindenkinek ezzel a helyzettel kell megküzdenie" - fogalmazott az MTK Budapest 28 éves kardozója.

A csapatversenyben rájuk váró első feladatra rátérve elárulta: előzetesen számoltak azzal, hogy az Egyesült Államok válogatottjával kell majd megküzdeniük a négybe jutásért.

"Nagyon komoly ellenfél, tudtak meglepetést okozni az elmúlt időszakban nekünk, illetve a nemzetközi mezőnynek is. Nagyon fel kell rájuk készülni. Azt gondolom, hogy jobbak vagyunk, de nem szabad lebecsülni őket" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a siker kulcsa az lehet, ha videóznak, alaposan kielemzik az ellenfelet.

Mint mondta, a felkészülésben most a mennyiségen van a hangsúly, egy héten kilenc-tíz edzés van gyógytornával, erőnléti edzéssel, vívással.
A tokiói reményeket illetően úgy fogalmazott, hogy jó lenne érmet, illetve aranyérmet nyerni. Mint mondta, minden sportolónak az az álma, hogy egy olimpián aranyéremmel állhasson a dobogó legfelső fokán, és neki is ez az álma már egész kis kora óta.

"Úgy gondolom, adottak a lehetőségek arra, hogy valami szép eredményt érjünk el Tokióban. Ezen leszünk a csapattal is" - ígérte.

A tavalyról idénre halasztott tokiói olimpián 13 magyar vívó vehet részt. Csapatban kiharcolták a részvételt a női tőrözők, valamint a férfi és a női kardozók, férfi párbajtőrben pedig ranglistás helyezése alapján Siklósi Gergely indulhat.

Borítókép: Augusto Bizzi/FIE via Getty Images

Videók